Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Oliver! – Szente Vajk rendezésében új családi musical érkezik a Magyar Színházba

    2022. március 18., péntek 06:19

    A Pesti Magyar Színház igazi világsikerrel köszönti az áprilist. Szente Vajk rendezésében érkezik az Oliver! című musical a Hevesi Sándor téri teátrumba, mások mellett Farkas Olivér, Holló-Zsadányi Norman, Pavletits Béla, Adorjáni Bálint főszereplésével.

    Az Oliver! című családi musicalt 12 éves kortól ajánlják.

    Fotó: Juhász Éva

    Charles Dickens nagysikerű regénye, a Twist Oliver több művészt is megihletett már az idők során. Számos festmény és film alapjául szolgált az ikonikus alkotás. A brit Lionel Bart, 1960-ban nem akármilyen munkára vállalkozott: egymaga írta az Oliver! című musical szövegkönyvét és zenéjét, amivel kivívta mind a közönség, mind a szakma elismerését. Andrew Lloyd Webber egyenesen a „modern brit musical atyjának” nevezte Bartot.

    Az előadás 1963-ban, David Merrick rendezésében hatalmas sikerrel debütált a Broadwayn, majd egyike lett a világ legismertebb musicaljének.

    Az előadás során a hagyományos, történelmileg hű megközelítés mellett a modernitás, a 21. századi színpadtechnika és látványvilág is nagy hangsúlyt kap. Az alkotók testközelbe hozzák a 19. századi Londont, annak ködös, veszélyes, realisztikus és sötét oldalával, miközben a jó olthatatlan világosságára és győzni akarására helyezik a hangsúlyt. Mindezek mellett, mintegy torzított tükörrel utat kívánnak mutatni nézőik számára, hogy a darabbeli életesemények hová vezethetnek, hogyan lehet elkerülni őket, illetve, hogy mindig van esély az újrakezdésre.

    Bravúros kettős szereposztás várható

    A címszerepben két fiatal tehetséggel, Farkas Olivérrel és Holló-Zsadányi Normannal ismerkedhetünk meg. Fagin szerepében Harsányi Attila és Feke Pál tűnik fel. A történet rosszfiúja, Bill Sikes bőrében Pavletits Bélát és Adorjáni Bálintot láthatja a közönség. A musical női főszereplőjét, Nancyt Kovács Gyopár, valamint a belga származású színész és énekesnő, Stéphanie Schlesser alakítja.

    Fotó: Juhász Éva

    A darab fordítója Hamvai Kornél, a dalszövegeket Tompa Péter jegyzi. A koreográfus Túri Lajos Péter, az előadás zenei vezetője pedig Drucker Péter lesz.

    A monumentális díszletet Rákay Tamás álmodta meg, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezi. A rendező Szente Vajk.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram