Március 12-én mutatta be az Átrium és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A trianoni csata című produkciót, Urbán András rendezésében. Ennek kapcsán nyilatkozott az egyik szereplő, Péterfy Bori.

Második alkalommal dolgozol együtt Urbán Andrással az Átriumban, a Mefisztó után jelenleg A trianoni csata című bemutató próbái zajlanak. Más a mostani munka, mint a Mefisztó volt?

A Mefisztóban Alföldi Robi volt és mellette öten voltunk csajok, imádtunk együtt dolgozni, iszonyú jó élmény volt. Most attól, hogy András hozta magával a saját társulatát, nagyon más a kémia. Két társulat van összeeresztve, és ez nagyon-nagyon izgalmas.

Amikor megtudtad, hogy Trianon lesz a téma az új bemutatóban és nem meglévő darabot fogtok elővenni, hanem nulláról fogjátok fejleszteni, mit éreztél, gondoltál?

Nem csodálkoztam, hogy a nulláról indulunk. Már egy munka után megismertem András színházi világát. Látva más darabjaiból részleteket és megismerve a színészeit, tudom, ő így szeret igazán dolgozni, a színészekből és a színészek improvizációiból, és ebből a közös kémiából merít. Őt ez izgatja, ettől lesz igazán egyéni, naprakész és váratlan. Őt jobban érdekli ez, mint meglévő darabokon dolgozni. Maga a Trianon téma nagyon megijesztett, először benne sem akartam lenni, begörcsöltetett, de közben meg kihívásnak éreztem és mindenképp akartam Andrással és a társulattal együtt dolgozni, bármiben, csak velük.

A Mefisztónál volt alapszöveg, de az előadás magja a színészek improvizációiból állt össze. Ilyen esetben, amikor az előadás szövege teljes egészében az alkotók együtt gondolkodásából születik meg, érzed azt, hogy nagyobb szabadságod van?

A Mefisztóban is nagyon minimálisan használtuk a szöveget, inkább csak inspiráció volt. A szabadság érzés ugyanolyan itt is, ott is. Sőt, most az előadásszöveg kötöttebb dolog lett, abból a szempontból, hogy íródott az improvizációból egy szöveg, ami sokkal inkább hasonlít egy szövegkönyvre, mint a Mefisztónak a nagyon trash-es világa.

Ezzel a munkamódszerrel, hogy a társulat közösen tesz össze egy produkciót, nem klasszikusan próbálnak be egy darabot, gyakran találkoztál már pályád során. Az Urbán Andrással való közös munka az miben volt más, mint mondjuk Schilling Árpáddal vagy Mundruczó Kornéllal?

Így készült például a Hazámhazám, és a FEKETEország is. Kornélnál az előadásoknál a munka elején van egy alap, egy szöveg, de aztán a kész jelenetek mindig a színészek improvizációiból épülnek fel, amiket Kornél tovább csiszol és irányít. Itt inkább az a különbség, hogy András nem ereszt minket össze – mondtam is neki, de aztán nem valósult meg -, olyan nincs, hogy kis csoportokban, vagy akár párokban dolgozunk egy jeleneten, hanem mindenki otthon magában, kvázi házi feladatot kapunk, amit másnap megmutatunk. Én ezt egy picit hiányolom, és ha lesz majd egy harmadik közös munkánk, kikényszerítem belőle, hogy a színészek együtt is agyalhassanak jeleneteken, mert ez szerintem nagyon inspiráló lehet.

Családi kötődéseid miatt is érzékeny téma számodra Trianon. Van tabu a témával kapcsolatban, amiről nem lehet színházilag beszélni?

Az egész téma tabusítva van és épp ez a bosszantó benne. Ezért jó, hogy most megpróbálunk szabadon hozzá nyúlni, ez nagyon felszabadító érzés.

Vannak ebben a témában számodra különösen fontos hangsúlyok?

Egyáltalán az, hogy másképp beszéljünk róla. Bosszantó, hogy valamiért a világon mindig a sötét erők győznek, ahogy ebben a teljesen félelmetes háborús helyzetben is a harc, a gyűlölet, a nacionalizmus, az irigység érvényesül, és közben meg – biztos én vagyok ebben szerencsés – olyan emberek között élek, akik szeretnének egy szabad világban, határok nélkül, boldogan együtt élni, és élvezni másfajta kultúrákat, azokból tanulni, többnek lenni. Szánalmas hatalmi harcok zajlanak mindenfelé, erősen jelen van az emberi gyarlóság. Az egész Trianon is erről szól. Kihasználják azt, hogy az emberek egy pillanat alatt képesek késsel-villával a szomszédot megenni, ha össze vannak ugrasztva.

Átrium