Önálló estre készül Borgula András a Gólem Színházban – 4 új bemutatóval várnak

A Gólem Ifjúsági Társulat, a Gólem Színház tinédzserekből és fiatal felnőttekből álló társulata idén 2 bemutatóval is készül!

Erkély c. előadásukat a múlt évadban már megismerhette a közönség felolvasószínházi előadásként. 
„… Semmi különös, csak egy átlagos péntek este. Nyolc kamasszal, Miklós bácsival, befogadhatatlan zenei ízléssel, szerelemmel, titkokkal, és egy nagy ugrással a semmibe.”
Bemutató: 2023.09.22.

A társulat második bemutatója, Rómeó és Júlia c. előadása novemberben várható.

Ezt követően Borgula András, a Gólem Központ művészeti vezetője is színpadra áll, KATONADOLOG címmel mutatbe önálló estet.

Mint ismert, a Színházi Kritikusok Céhe a Kócos macskaember-kölyök c. előadásnak adta a 2022/2023-as évad legjobb gyerek és ifjúsági előadásának járó díjat! A színdarab először szeptember 3-án lesz látható, a KULTUTCA fesztivál keretében!

A KULTUTCA az első olyan zsidó kulturális fesztivál, ahol a kortárs művészetek játszák a főszerepet. A 7. kerület legrövidebb utcájában, a Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatjuk be a kortárs zsidó kultúra csillagait. 

Az évad második felében érkezik a Gólem Központ 4. bemutatója.  Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember c. novellájából készült előadást Sipos Vera rendezi. 

www.golemkozpont.hu

www.kultutca.hu