eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Önállósodik a szentesi Tóth József Színház

    2024. augusztus 16., péntek 10:33

    Szeptembertől a Békéscsabai Jókai Színház nem folytatja a szentesi Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetését, mivel az állami támogatások jelentősen csökkentek, így anyagi forrást sem tudnak biztosítani.

    A Békéscsabai Jókai Színház három éven át működtette a színházat, de a fenntartás jelenlegi feltételei között nem tudják folytatni a tevékenységüket.

    Szentes polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc megerősítette, hogy a színház működése továbbra is biztosított lesz, és hogy a város önállósodni kíván a színház ügyeiben.

    Hangsúlyozta, hogy minden lépést megtesznek a színház zavartalan működésének érdekében, miközben megköszönte a Békéscsabai Jókai Színház eddigi támogatását.

    Szentes elkötelezett amellett, hogy saját színházat működtessen. Az önállósodás következő szintjére lépünk, hogy együtt alakíthassuk tovább színházi jövőnket, és ezzel új lehetőségeket teremtsünk művészeink és közönségünk számára

    – fogalmazott közleményében Szabó Zoltán Ferenc.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram