Online a Háztűznéző! – Ascher Tamás rendezésében Fekete Ernő és Jordán Adél a főszereplő

2017-ben mutatta be a Katona József Színház Gogol Háztűznéző című komédiáját, Ascher Tamás rendezésében, Fekete Ernő, Jordán Adél, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Elek Ferenc, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Vajdai Vilmos, Czvikker Lilla és Nagy Bakonyi Boglárka szereplésével. A produkció most pár napig, július 28-ától augusztus 4-ig megtekinthető az eSzínház oldalán!

Nyikoláj Gogol 1832-ben kezdett a Kérők című darab megírásába. A mű lényege ekkor még egy választani képtelen menyasszony és körülötte felvonuló férfiak karikaturisztikus megjelenítése volt. A darab elkészült, Gogol fel is olvasta pétervári irodalmi körökben. A hallgatóságot zavarba ejtette, hogy Gogol a színpadokon addig még meg nem jelenő kisembert, az orosz társadalom alsó-középosztályát vitte színre.

A pályatársak nagyra értékelték Gogol jellemrajzait, de többen hiányolták a cselekményből azt a mozgatórugót amely a történet eseményeit és a tűpontos karikatúrákat összeköti.

Gogol a krititika hatására a karakterek mélyebb kidolgozásába kezd és a cselekményt is átírja, a darab címét pedig Háztűznézőre változtatja. Az átírás munkálatai 1841-ig húzódnak. 

A vígjáték új verziójában jelent meg Padkaljoszin és Kacskarjov alakja, akik a darab főszereplőivé lettek – Padkaljoszin beteges félelme a házasságtól és a döntéstől válik azzá a koherens lelki folyamattá, amely a menyasszony, Agafja házasodási pánikjával egyesülve a cselekményt mozgatja.

Így vált egy szellemes műből a lélek sötét bugyrait, titkos félelmeit és kétségbeeséseit is megmutató komédia.

“A rendező szövegközpontú munkái a szerző iránti legmélyebb bizalmat feltételezik, ezért is választ szívesebben – mint Gogol Háztűznézője is mutatja – a szigorú értelemben vett színházi kánon remekművei közül. Azt hajlítja a korhoz – egy új fordítással akár még szövegszinten is. (Fordító, dramaturg: Radnai Annamária.)

És valóban, a szöveg működik, mulatságosabbnál mulatságosabb dialógusok követik egymást, mulatságosabbnál mulatságosabb szituációkba csöppenünk, ha nem is mindig tudunk nevetni.

Működik még akkor is, ha az alapsztori valójában nem több, mint egyetlen eldöntendő kérdés aránylag részletesen kifejtve. Hozzámegy-e végül a szépszámú kérővel körülvett, enyhén hisztérikus hajlamú Agafja Tyihonovna a nagy nehézségek árán kiválasztott Ivan Kuzmics Padkaljoszinhoz? Más fénytörésben szemlélve a kérdést, elveszi-e végül a meglehetősen hezitáló természetű Ivan Kuzmics Padkaljoszin a jóbarátja által kiválasztott Agafja Tyihonovnát? (Nagyot csalódnék, ha erre nem adna bárki látatlanban is választ.)” – írta a produkció kapcsán a premier idején az ART7.

Jegyet itt tudnak váltani az online vetítésre.