Online a Terike & Irén – Road movie egy abszurd bűncselekményről a KV Társulattal
2021. május 25., kedd 06:43
Terike & Irén címmel egy abszurd bűncselekmény indítékait feltáró darabot mutat be az Eszinhaz.hu. Az ősbemutatót a Mozsár Műhelyben tartották.
A KV Társulat évadokra visszanyúló kortárs felolvasószínházi sorozatának részeként 2016 októberében hallhatta a közönség a Terike & Irén című új, magyar színdarabot a Trafóban. A felolvasószínházi siker nyomán az alkotók egészestés előadást készítettek az aktuális társadalmi témát feldolgozó kortárs szövegből.
A darabot megtörtént eset ihlette: 2016 augusztusában két idősödő hölgy magát NAV ellenőrnek álcázva próbált póthajhoz jutni egy belvárosi fodrászszalonban. Az előadás egy budapesti road movie; miközben végigszáguldunk Terikéékkel a mai Budapesten, megpróbáljuk megérteni, mi vezetett ehhez az abszurd bűncselekményhez.
“A történet egyszerre szövevényes, szürreálisan mulatságos és rendkívül drámai; azt mutatja be, mi vitt rá két tisztességes, javakorabeli nőt 2016-ban, Magyarországon egy látszólag értelmetlen, törvénybe ütköző cselekedetre” – olvasható a darab ismertetőjében.
Mint írják, a darab hőse két idősödő nő a mai magyar társadalom szürke, átlagszinten tengődő rétegéből, a többre vágyó reménytelenségből. Irén egy középiskolai igazgató jobb napokat látott gyermektelen özvegye, Terike pedig jól karbantartott nagymama, aki próbál állást szerezni, hogy anyagilag segítse a családját, és megvalósítsa önmagát. Monológjaik metszően ironikus humorú vallomások valódi magányról és kiszolgáltatottságról.
A KV Társulat művészi koncepcióját a női látás- és gondolkodásmód, a női témák fókuszba állítása, tabutémák feldolgozása jellemzi, sajátos női iróniával. Ezért különösen fontos a társulat számára, hogy a valós tényeken alapuló, fiktív előadásban K. Ágostonné Irén (67) és Sz. Endréné Terike (55) kétségbeesett próbálkozásán keresztül látleletet adhat a mai Magyarországról, a nők helyzetéről, ugyanakkor a női nem univerzális vágyairól a kis- és nagyszerűség kontrasztjában rejlő humor maximális kihasználásával.
A darab szövegét Markó Róbert rendező a társulat improvizációi alapján Enyedi Éva dramaturggal együttműködve írta.
Az előadásban Markó-Valentyik Anna, Némedi Árpád, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztinajátszik, a díszletet és a jelmezt Michac Gábor tervezte, a produkció zenei vezetője Némedi Árpád.
Időtartam: 77 perc
Időpont: 2021. május 30. 18:00 CEST
Nyelv: magyar