Online az Ostrom – Kovács István diák Oscar-díjas filmje

Kis Hajni Szép alak és Freund Ádám Földiek című filmje után Kovács István váltotta díjra az SZFE harmadik diák-Oscar-jelölését. Ezt a filmet ajánljuk most megtekintésre.

 A diák-Oscarra filmes főiskolák és egyetemek jelölhetik a diákok filmjeit, amiket arany, ezüst és bronz diák-Oscarral jutalmaznak. Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomamunkája nyert 1991-ben, de 2016-ban Kis Hajni Szép alak című drámája, 2017-ben pedig Freund Ádám Földiek című szürreális sci-fije is eljutott a jelölésig, míg végül 2018-ban Kovács István haza is hozta az egyik diák-Oscart. Ez azért is egyedülálló eredmény, mert eddig még egyetlen filmes egyetemnek sem sikerült három egymást követő évben a jelöltek közé kerülni a narratív filmek kategóriájában.

“A mű egy középkorú nő kálváriáját meséli el a szarajevói ostrom alatt, aki vízhez szeretne jutni – nem azért, mert különben szomjan halna, hanem mert randevúra készül. Az alapötletet egy szarajevói nő memoárja adta Gasztonyi Kálmán forgatókönyvírónak.

A nő az elhúzódó ostrom alatt is meg akarta őrizni a nőiességét, Kovács István pedig egy megkapó kisfilmet rendezett ebből a méltóságért folytatott küzdelemről” – számolt be a Kortárs Online.

A szarajevói ostrom díszleteit a kiskunlacházi szétlőtt szovjet laktanya adta, ahol Angelina Jolie is forgatott (A vér és a méz földjén), és korszerű digitális technológia helyett lejárt szavatosságú, 16 mm-es filmet használtak, hogy ezzel teremtsék meg a délszláv háború régies, rohadó világát.

A teljes film megtekinthető a Vimeón.