eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd
    banner_bigBanner3

    Gyerekek, tanárok figyelem! – Online jelentkezik a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

    2021. január 10., vasárnap 07:32

    Szilágyi Zsófia rendezésében már a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ három előadása is elérhető online.

    „Az évadban velünk dolgozó stábnak köszönhetően néhány előadásunkból film készült és készül, mely lehetővé teszi, hogy a színházi térhez hasonló, komplex élményben lehessen része az online programokon résztvevőknek” – közölte a társulat.

    Szélben szállók / Fotó: Rostás Bianka

    November óta műsoron tartják a Kéksziget (7-11. osztály) című előadásukból készült filmet. Mostantól pedig az Előjelek (6-8. osztály) és a Szélben szállók (5-10. osztály) című előadásaik is elérhetőek online formában.

    Ajánló a Kéksziget c. produkció elé:

    Egyszerű, keresetlen tehát az alaphelyzet – és megjelenítés is: egy szőnyeg az egyik szoba, a terem oszlopa melletti zug a másik. Kristóf mesél a leglelkesebben, Janka kíváncsian kérdez, Petra kissé izgágábban magyaráz, az anya, Gabi néha a kanapéról hátrafordulva közbeszól. Mindez minden sallang nélkül, természetesen – pont ettől olyan hihető az egész, mintha ott ülnénk a Kalmár-család nappalijában.

    Egy család. Anya, két gyerek. Ja nem. Három. Tulajdonképpen négy. Meg valahol apa is van. Csak nem itt.

    Ajánló az Előjelek c. produkció elé:

    Egy skóciai falu, valamikor a ködbe vesző múltban. Az ifjú Victor szenvedélyesen rajong a tudományokért. Mindent képes megtenni egy-egy újabb vizsgálat, felfedezés érdekében, akár egészen furcsa dolgokat is. Nővére, Elizabeth és legjobb barátja Christopher teljesen más nézőpontból látják a világot. A három fiatal különféle módokon próbál megküzdeni a felnőtté válással és a folyton adódó hétköznapi problémákkal.

    Kritikai gondolkodásról, emberi és morális értékekről, a felnőtté válásról gondolkodunk együtt résztvevőinkkel a történet szereplőinek életét alakítva. Határhelyzetekben vizsgáljuk értékrendünket, és lehetőséget kapunk újraalkotásukra is.

    Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Szélben szállók című előadása a Stúdió K színházban.

    Ajánló a Szélben szállók c. produkció elé:

    A Stúdió K Színház és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciójában készült előadásunk alatt Mirka kalandos életútját követjük nyomon. Elmesélt és elhallgatott történetekről, a képzelet és az igazság valóságtartalmáról, nyitott és zárt kapukról mesélünk közösen. A résztvevő fiatalok a szereplők vezetésével nemcsak megbeszélik a történetet, hanem folyamatosan alakítják az eseményeket.

    Filmrendező: Szilágyi Zsófia
    Vezető operatőr: Táborosi András
    Gyártásvezető: Gyenes Fanni

    Jelentkezés és további információk:
    Kobza Enikő, irodavezető
    e-mail: kerekasztal@kerekasztalszinhaz.hu
    telefon: +36304979207

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram