Ezt a darabot több mint 10 éve nem játszották közönség előtt, így igazi csemege lehet azok számára, akik később kezdték el követni a társulatot.
Az előadást 1998-ban mutatták be a Szkénében, sok éven át volt repertoáron, az 1999/2000-es évadban elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb alternatív előadás kategóriában, valamint az 5. Alternatív Szemle fődíját, de még évekkel később is a legjobb előadásnak választották a Vidor Fesztiválon és számos nemzetközi elismerést is kapott.
Az előadás alapvetően a magyar néptánc elemeiből felépülő tánc, valamint a konkrét eseményeket, történetfoszlányokat megjelenítő fizikai színház határán mozog. Ez az első alkotás, részben a közösségi munkamódszernek köszönhetően, alapvetően különbözik a többitől. A közösségi munka nem improvizációt, inkább közös szerkesztést jelentett, a résztvevők által felkínált konkrét mondatokból, mozdulatokból, gesztusokból való választás Pintér kezében volt, de nagyobb hangsúlyt kapott a közös munka, mint a későbbiek során.
A március elején rögzített előadás szereposztása szinte teljesen megegyezik az ősbemutatóéval – a felvétel erejéig újra csatlakozott a csapathoz Péterfy Bori, Deák Tamás helyett Gombai Szabolcs ugrott be, aki korábban néptánc tanárként segítette a társulat munkáját. Az előadás szereplői: Bencze Sándor Qpa, Csatári Éva, Gombai Szabolcs, Enyedi Éva, Nagy-Abonyi Sarolta, Péterfy Bori, Pintér Béla és Thuróczy Szabolcs.
“A mai magyar színház legjelentékenyebb karrierjét útjára indító Népi rablét annak idején olyan hatású lehetett, mintha az állóvízbe nem is egy követ, de egy fél hegyet hajított volna valaki. A kevesebb mint egyórás performanszban ugyan elhangoznak szavak, mondatok, rigmusok, mondókák, népies és műdalok, de rendesen mellélő az, aki a szószínház felől közelít hozzá. Performansz ez valójában (ami aztán – talán a közreműködőket is meglepve – jó tíz évet élt még), amiben a kerettörténet nagy vonalakban ugyan elmesélhető és összefoglalható, de a lényeg éppen a részletekben, az egymáshoz sehogyan sem illő építőkockákban rejlik. Pintér itt olyan, mint a rossz gyerek: a kivágott háromszögbe erőszakkal gyömöszöli bele a kör alakú elemet. Ha törik, ha szakad, csak neki lehet igaza” – írta a produkció kapcsán Jászay Tamás, a Revizor oldalán.