A Magyar Rádió ’62 tavaszán rögzítette a Nemzeti Színház előadását, amely most elérhetővé vált online Bessenyei Ferenc, Major Tamás, Kállai Ferenc, Raksányi Gellért, Kálmán György, Kohut Magda, Máthé Erzsi szereplésével.

Az alábbiakban Gardi Tamás színművész írását olvashatják a produkcióról:

(…) A háború után először 1949-ben került színpadra Shakespeare tragédiája. A igazgató, Major Tamás Nádasdy Kálmánt, az Operaház nemzetközi hírű rendezőjét kérte fel a színpadra állításra. A címszerepet Tímár József, Desdemonát Szörényi Éva játszotta! Jagót az igazgató magára osztotta. Bár az előadás nagy sikert aratott a közönség körében, de a kritika nem volt maradéktalanul elégedett. (…)

1954-ben aztán újból naprendre került a darab felújítása, annál is inkább, mert úgy tűnt, hogy a színház egy ideális címszereplővel bír. Ismét Nádasdyt bízták meg, míg Major a színpadról „átült” a rendezői székbe! Igy 1954 tavaszán szabályos Othello lázban égett a főváros, hiszen egyszerre próbálták a Nemzetiben és a Magyar Állami Operaházban (ott is Nádasdy állította színpadra!) Bessenyei Ferenc kapta a címszerepet, Desdemona ismét Szörényi Éva volt, míg Jagó parádés szerepét Gábor Miklósra bízták, aki addig csak pozitív hősöket formált meg a színpadon.

A bemutató előadás 1954. május 28-án volt. A hatás szinte leírhatatlan! Döbbenettől ámuló, majd zokogó nézők, Jagót szinte kézzelfoghatóan gyűlölő és a végén alig-alig megtapsoló(!!!) publikum!!! Gábor Miklós naplójában ezt írja erről az estéről: „Este premier. Ilyen sikert még nem értem meg. B. öltözője előtt nyüzsögnek a gratulálók, rendezők, főiskolások, még most is zokogó ismerősök.”

Hogy mi lehetett a titok? Az 1949-es rendezésben, a kritika jelzője szerinti „szürke” Tímár, szinte eltörpült Major pazar,minden színében tündöklő Jagója mellett! Míg 1954-ben,a 35 éves Bessenyei került a teljes középpontba.

Bessenyei gyönyörű orgánuma ragyogóan illett a shakespeare-i szöveghez (Mészőly Dezső volt a briliáns fordító), és egész színészi lénye, habitusa egy olyan szerencsés talákozássá vált, amely generációkra meghatározta az Othello-élményt!

Egy kritikus a következőket írta: „Bessenyei ragyogót nyújtott. Egyetlen észrevételem az előadással szemben, hogy Bessenyei előadása olyan hatalmas, hogy a többi szereplő minden erénye mellett is versenyképtelen Bessenyeivel.”

Kritika, publikum egyaránt lelkesedett, és megrohanta a színház pénztárát és minden előadáson zsúfolásig megtöltötte a hatalmas nézőteret. Bessenyei Ferenc ezen az estén a Nemzeti Színház legnagyobbjai közé került. Szörényi Éva még ősszel is eljátszotta a szőke Desdemonát pár előadáson, majd visszaadta a szerepet.

A fiatal, pályakezdő Kohut Magdára bízták ezután, ezt a csupa líra és naivitással alaposan megtűzdelt nőalakot. És ő maradt Bessenyei partnere a későbbi felújításokon is.

1962. február 25-én egy újabb, részleges, felújításra került a sor. Az 1954-es előadás pár szereplőjét lecserélték. Bessenyei és Kohut Magda maradtak, míg Jágó jelmezét ismét az igazgató öltötte magára! Ekkor már sejthető volt, hogy valami meg fog változni Majorral kapcsolatban.

A felső vezetés aztán 1962. április 10-én egy levélben adta tudtára a színháznak, hogy Major Tamást leváltja az igazgatói pozícióról, és mint színész és a színház főrendezője működik tovább az épületben! A bemutató előadás nagy sikert aratott, Bessenyei ismét pompázatos mór volt, Kohut Magda ideális szerető asszony, és Major, aki addigra már tisztában lehetett, hogy erősen inog a „trónja”, minden színészi eszközét bevetette a siker érdekében.

Mellettük Kállai Ferenc Cassiója, Olty Magda vérbő és temperamentumos Emíliája és az új beálló, Máthé Erzsi Biancája ami (főleg) kiemelésre méltó. De az egész együttes példás munkáját és összhangját dicséri szinte minden kritika.

A Magyar Rádió 1962. tavaszán kivonult és teljes egészében rögzítette az előadást. Utóirat: Bessenyei hosszú pályája során még egyszer felöltötte a mór jelmezét. 1973. szeptemberében immár a Madách Színház színpadán kelt új életre Shakespeare darabja….

A teljes írás a videó alatt olvasható.

Köszönet Gardi Tamásnak!