Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Online rendezik meg a tizedik Táncház Napját

    2021. május 6., csütörtök 15:38

    A Hagyományok Háza tizedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját. Az egész napos online műsorfolyam palettáján szerepel többek között táncoktatás kicsiknek és nagyoknak, a programsorozatra a koronát a Halmos Béla-díjas előadók koncertje teszi fel.

    Kerek évfordulójához érkezett a Táncház Napja, idén tizedik alkalommal rendezik meg a jeles eseményt. A korábbi években programok széles választéka,kézműveskedés, gyerekprogramok, népmese, tánc- és énektanításvárták az érdeklődőket az első magyarországi városi táncház évfordulóján, idén –a járvány következtében –már második alkalommal csak az online térben terveznek. Május 7-én– a Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Koncertközpont közös szervezésében– ünnepi népzenei koncertet közvetítenek a Zeneakadémiáról a Békés Banda, a Berka együttes és az Erdőfű zenekar közreműködésével, s a nézők megismerhetik az idei Halmos Béla-vándordíjast és -emlékérmest is.

    Másnap, május 8-án egész napos műsorfolyamnak ad otthont a Hagyományok Háza. Az aprók tánca, kézműveskedés és népmese idén sem maradhat el, az otthonok biztonságában alkalom adódik több tájegység táncába is belekóstolni, a szakavatott tánctanároktól széki, rábaközi, szatmári, moldvai, felcsíki és balkán táncok is tanulhatók. Olyan táncházas legendák is a kamerák elé álltak, mint Csatai László Csidu, aki több mint negyven éve folyamatosan vezet táncházakat vagy a hetvenen túl is aktív Kakuk Pál, aki nem kevesebb, mint huszonöt évet táncolt a Magyar Állami Népi Együttesben.

    A programot egy fergeteges virtuális széki táncház színesíti. Azesemény megmutatja ország-világnak a népzene, s a néptánc erejét. A Táncház Napján félszáz táncegyüttes a világ minden pontjáról, egymástól távol, de virtuálisan együtt táncolhat Nyitrai Tamás és zenekara és Kubinyi Júlia énekes muzsikájára. Érkeztek felvételek a Kárpát-medencén túlról Argentínából, Chiléből, Ausztráliából, Németországból és Angliából is.

    A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság közkinccsé tegye– az UNESCO által is elismert– táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ez egyben tisztelgés a mozgalom alapítói és tagjai előtt, akik napról napra adják át, estéről estére éltetik, hétről hétre dokumentálják, és évről évre őrzik hagyományainkat.

    Ennek nyomán, tíz évvel ezelőtt – az első táncház 40 éves évfordulóján –a Halmos Béla vezette Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra. Ma szerte a világban – az 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc térről elinduló kezdeményezés hatására – fiatalok százezrei saját hagyományaik felé fordulnak, táncházakban és folkkocsmákban érzik jól magukat, népdalokat énekelnek a kirándulásokon, tánctáborokba és kézművestáborokba mennek nyaralni, divattervezők válnak híressé a hagyományos motívumok felhasználásával, népzenét és néptáncot lehet tanulni óvodától az egyetemi szintig. A Táncház Napja célja, hogy ezt a világot minél többen megismerjék!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram