Újév napjától egészen január 6-ig látható Spiró György nagysikerű komédiája az eSzínházban!
„A keresztény középosztály legjobbjairól írtam meg a Honderűt, és nagyon szeretem. Jó volt árnyaltan és pontosan fogalmazó szereplők lelkéből megszólalni az általános szellemi romlásban, jó volt elidőzni e bölcs és tapasztalt emberek között.” – Spiró György
Az idős Annamari vendégségbe várja barátait, az egykori ciszter-diákokat, de még az öregurak előtt egy végrehajtó érkezik hozzá, hogy lefoglalja vagyontárgyait. A fiatalember többszöri kérés ellenére sem hajlandó távozni, így tanúja lesz annak a furcsa vendégségnek, amiről lassan kiderül, hogy nem a nosztalgiázásról szól: az öregurak párbaj céljából gyűltek össze barátnőjük lakásán.
A Valló Péter által rendezett előadásban Igó Évát, Kern Andrást, Lukács Sándort, Márton Andrást és Orosz Ákost láthatjuk.
Jegyet itt tudnak váltani: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/honderu-202301011900
Így írt a produkcióról a Szeretlekmahyarország.hu:
„Honderű” – kiáltanak fel többször is Spiró György darabjának címével idős hőseink a Pesti Színház egyszerre kacagtató és szívszorító előadásán, melyben az ötödik, egy hatósági végrehajtó fiatalember, aki a háziasszony közüzemi tartozásai miatt jött felbecsülni és lefoglalni – semmit nem ért az egészből.
Nemcsak műveltségi hiányosságai és a „nemzedéki szakadék” miatt válik pimaszul magabiztos, bár máris korrumpálható „hivatalos személyből”, megfélemlített kisfiúvá, hanem azért is, mert a „néni” és a „faterok”, egykori gimnáziumi osztálytársak játszi könnyedséggel húzzák ki a talajt a lába alól, és csinálnak hülyét belőle.
Hiszen annyi éles helyzetet, váratlan fordulatot éltek át már mindannyian, hogy egy ilyen kis „vigéc”, „handlé” (egyszer még ószeresnek is nevezik) nem jelenthet gondot nekik. Persze azért a mai átlagnéző sem tudja feltétlenül, hogy tulajdonképpen a Honderű egy szépirodalmi hetilap az 1840-es években, amely egyszerre volt igényes művészeti és tudományos lap, és a legalpáribb értelmiségi csatározások színhelye. A fiatalembert azzal a mesével etetik, hogy gróf Széchenyi István – az ő nevét talán hallotta – akarta az ország nevét Honderűvé változtatni, de miután kiderült, hogy ez franciául „az utca szégyenét” jelenti, elállt e szándékától.
A kulcs azonban itt van: derül a hon azon, hogy mi mindenen ment keresztül – nemegyszer valóban „az utca szégyenei” voltunk –, de végül mégiscsak felderülhet szívünk-lelkünk, hogy még mindig itt vagyunk. És ebbe még az is belefér, hogy 1997-ben, Budapesten két öregúr karddal rendez egy lovagias ügyet a magyar párbajkódex 1929-es kiadásának szabályai szerint. A teljes kritikát itt érhetik el.