Zsámbéki Gábor osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, már harmadévesként megkapta első főszerepét a Katona József Színházban, ahová egyenes út vezetett a diploma megszerzése után. A Szelfi című műsor vendége volt Ónodi Eszter – a podcast szerkesztett, rövidített változata itt olvasható.

Arról szólva, hogy huszonöt éve a Katona társulatának tagja, Ónodi Eszter kifejtette: „Abszolút csapatjátékos vagyok. Talán emiatt van az, hogy soha nem is volt még monodrámám vagy önálló estem. Számomra a partner annyira hozzátartozik a színpadi létezéshez, hogy szerintem az én színészi munkámnak a harminc százaléka biztos, hogy nem belőlem, hanem az engem körülvevőkből, a darabból, a rendezésből, a partnerekből jön. Én így tudok igazán jól működni, ilyen alkat vagyok.”

Ónodi Eszter szerencsésnek érzi magát, hogy ezt a szakmát választotta: „Egy színésznek van lehetősége arra, hogy mint egy búrát, maga köré vonja a hivatását, és tényleg csak arra koncentráljon, egy főpróbahéten az legyen a legfontosabb probléma, hogy vajon Tartuffe ki fog-e minket lakoltatni, vagy sem. A közélet valószínűleg ugyanúgy hat rám is, mint rád, de szerintem a nem színházzal foglalkozó emberekkel összevetve mi, színészek járunk jobban, mert van egy várkastély, egy elefántcsonttorony, amelybe be tudunk kuckózni, és tényleg csak azzal foglalkozni, ami minket érdekel”.

Egy interjúban azt mondtad, hogy ez a pálya a folyamatos kiszolgáltatottságról szól. Arról szólva, mire gondolt, kifejtette: „A kiszolgáltatottság a szakmánkból adódik. Színész vagyok, akkor dolgozom, ha valaki rám gondol, ha kapok egy szerepet egy filmben, egy színházi előadásban.”

A színésznő úgy látja, a pályát most kezdőknek nehezebb a helyzetük:

„Igaz, amikor én kezdtem a pályát, nem voltak sorozatok meg tévéjátékok. Volt egy-két nagyjátékfilm, amibe bekerült az ember, ha szerencséje volt. Én elég sokat forgattam. Viszont számíthattál arra, hogy színházban kapsz fix szerződést.”

A Katonának drámai fordulatot hozott 2019 vége, akkor robbant a Gothár-ügy, magát a színházat hurcolták meg, zaklató színháznak bélyegezték. Ónodi Esztert arról is faggatták, hogyan tudta a társulat feldolgozni:

„Sokkos állapotba került az egész társulat. Rengeteget beszélgettünk, rendszeres volt, hogy előadások után összegyűltünk. Ráadásul tényleg annyira felgyorsultak az események. A Gothár-ügy, az SZFE modellváltása miatt kialakult helyzet, a tüntetések. Ültünk, és azt kérdeztük egymástól: van még ennél is lejjebb? Vagy már az alján vagyunk? Nem titkolom, pszichológus jött a színházba, akinek erre igénye volt, csoportosan is, egyénileg is lehetett vele beszélni. A színészek borzasztóan érzékeny emberek, ebből építkeznek, ebből élnek. Egyéni habitustól is függött, hogy kit mennyire viseltek meg a történtek. Hónapról hónapra jött egyre több szörnyűség, a folyamat a Covidban csúcsosodott ki 2020-ban. Fél év leforgása alatt ilyen nehéz időszakot, nem emlékszem, hogy valaha is megéltem, de a színházunk sem.”

Azt is hozzátette:

„Azt gondolom, a társulat erejét mutatja már eleve, hogy nem volt kibeszélés. Együtt tudtunk maradni ebben az egész történetben. Nem vagyunk egyformák, nyilván mindenkinek megvolt a történtekről a véleménye, de ettől függetlenül voltak olyan alapvetések, amiben mindenki egyetértett. Igen, talán megerősödve jöttünk ki belőle.”