Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Operaház: „Nem lesz retorzió a sztrájkolókkal szemben”

    2024. március 27., szerda 09:06

    Ahogy arról beszámoltunk, 5 nappal a kezdés után felfüggesztették a sztrájkot az Opera dolgozói. Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az Indexnek azt mondta, a dolgozók többsége nem is remélte, hogy a követeléseikből ennyi megvalósulhat.

    „A sztrájkfelhívásban foglalt követelések részlegesen teljesültek a Magyar Állami Operaházban, így az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) a helyzetet alkalmasnak ítélte meg, hogy most nyugalmi állapot legyen, és a tárgyalásokat békés körülmények között folytassák” – fogalmazott.

    „Szombaton a műszaki dolgozókkal és az énekkarral is részmegállapodás született. Ez azt jelenti, hogy az őket érintő speciális munkáltatási kérdéseket tekintettük át, és azokban történt egyezség. Egyebek mellett az éjszakai munkáért ezután külön díj jár, valamint a zenekar és az énekkar egy napon maximum csak hétórányit jászhat, a munkabeosztást ez alapján szervezik” – tette hozzá.

    Az ODFSZ honlapján már elérhető ajánlatban többek között az szerepel:

    • Az Opera az összes munkavállalóra nézve, a 2024. március 18-án (hétfőn) körlevélben közölt bérfejlesztési ajánlatához képest további, a 2024. március 1-jei munkabérre átlagos 20 százalékos mértékű alapbéremelést hajt végre 2024. október 1-jei hatállyal, 2024. július 1-jére visszamenőleg.
    • Az Opera vállalja, hogy a 2024. március 23-án 19 óráig kézhez vett „követeléseket” az érintett szervezeti egységekkel (képviselőkkel) megtárgyalja, és egyetértés esetén megállapodásba foglalja.
    • Az Opera vállalja, hogy a 2024 év végéig befolyó többletbevételt a munkavállalóknak – a korábbi évekhez hasonlóan – juttatásként kifizeti.

    „Az ajánlat abban az esetben érvényes, ha 2024. március 24-től az előadások rendben megtartásra kerülnek, és hatályát veszti, ha a felek 2024. április 30-ig kollektív szerződést nem kötnek és a sztrájk folytatódik” – írják.

    Bárány szerint nem kell következményektől tartania a sztrájkban résztvevőknek.

    Azt remélem, ez stabilitást és kiszámíthatóságot ad a munkavállalóknak, és mérséklődnek a félelmek, hogy bárkit retorzió érjen a sztrájk miatt. Erre tegnap kifejezetten kértem Ókovács Szilveszter főigazgatót, tegyen nyilatkozatot a kórus számára. Ezt megerősítette a számomra, ezért most optimistán látom a helyzetet.

    – nyilatkozta a szakszervezeti elnök.

    Úgy véli, mindenki megállapodásra törekszik, és az Opera dolgozói büszkék arra, hogy megmutatták az egymás iránti szolidaritásukat. A főigazgatónak azt üzeni, legyen ő is büszke a társulatára, amiért képesek voltak kiállni egymásért.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram