Szegedi SzabadtériVecsei H. MiklósDobó KataKisvárda
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 13., csütörtök

    Operett gála és Edda koncert is lesz idén nyáron a Gödöllői Királyi Kastélyban

    2023. május 28., vasárnap 08:48

    Az egykor Sissi egyik kedvelt rezidenciájaként is ismert, közel 300 éves palota díszudvara több különleges könnyűzenei programnak is otthont ad júliusban, a csillagos ég alatt.

    Július 8-án, a 100 TagúCigányzenekar szólistái vezetésével egyedülálló Operett gálával várják a nézőket– a fülbemászó, megunhatatlan slágereket többek között az amúgy gödöllői illetékességű Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két másik művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt hozza el, kiegészülve a Budapest Folk Dance táncosaival.

    Július 21-én már a jövőre éppen ötven éves Edda Művek koncertjét láthatják. Pataky Attila csapata és a nevükhöz kötődő dalok megkerülhetetlen klasszikusok a hazai rocktörténetben – így az Álmodtam egy világot, a Hűtlen, vagy éppen a Kölyköd voltam csak pár azokból a szinte örökzöldnek számító számból, amik kifejezetten jól állnak majd akusztikus feldolgozásban az impozáns kastélyudvarnak. Az Edda Művek amúgy legutóbb 2019-ben játszott a Grassalkovich Palota parkjában, teltház előtt.

    A Rockastély program azonban nem merül ki az Edda újragondolt setlistjével – őket egy nappal később, július 22-én szombaton, a Leander Oktett követi; napjaink egyik legizgalmasabb hazai metalcsapatának, a Leander Killsnek akusztikus, vonósnégyessel kiegészült, eddig élőben csak egyszer lejátszott produkciója.

    A koncertek dátumai:

    2023. július 8. Operett gála a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival

    2023. július 21. Edda Művek akusztikus koncert

    2023. július 22. Leander Oktett

    További információkat ITT olvashatnak.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram