Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Mosoly évadára készül az Operettszínház

    2020. június 10., szerda 19:13

    Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház, amely a Mosoly évadára készül.

    Kiss-B. Atilla főigazgató a színház szerdai budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott nézőiknek, amiért hűségesen kitartottak a színház mellett a pandémiás időszakban, és figyelemmel kísérték az online felületeiken közzétett tartalmakat. Azoknak a nézőknek is köszönetet mondott, akik nem igényelték vissza jegyeik, bérleteik árát. Mint hozzátette, bízik abban, hogy méltán nevezték A mosoly évadának a jövő szezont.

    Elmondta: a tervek szerint az évadot a főpróbahéten abbahagyott La Mancha lovagja című produkcióval nyitnák szeptember közepén, majd az éppen bemutatott Tajtékos dalok című produkció előadássorozata folytatódik

    Szulák Andrea és Siménfalvy Ágota színésznõk, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
    Szulák Andrea és Siménfalvy Ágota színésznõk, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

    A Raktárszínházban az Anne Frank naplója című produkció és a vele együtt játszott A képfaragó című táncjáték látható majd, és pótolják a kistermekben elmaradt további előadásokat is. A nagyszínpadon elmaradt előadásokat nem minden esetben tudják pótolni, helyettük más produkciókat választhatnak a nézők.    

    Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét október 23-án mutatják be a nagyszínpadon Bozsik Yvette rendezésében. A János vitéz című produkciót is színpadra állító művész elmondta: az foglalkoztatja mostanában, hogyan tudja a szépséget megfogalmazni. A darabot a Szentivánéji álom című műhöz hasonlította, mint mondta, egy szép erdélyi tündérkertben képzelték el a teret és a jelmezeket is. Kiemelte: az előadásban komoly szerepe lesz a színház balettegyüttesének. Alkotótársként Krizsán Dániel és ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfus is részt vesz a munkában.    

    Vágó Bernadett (b) és Gubik Petra színésznõk, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
    Vágó Bernadett (b) és Gubik Petra színésznõk, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

    A mosoly országa című Lehár-operett premierjét 2021. január 29-én tartják. Mint a darabot rendező Stephen Medcalf videoüzenetében felidézte, korábban Marseille-ben dolgozott együtt az operettszínház főigazgatójával, aki a budapesti munkára felkérte. A mosoly országa magával ragadó mű, szórakoztató, teli látványos jelenetekkel, vidámsággal és szomorúsággal is – emelte ki a rendező, hozzátéve, hogy a darabban jól látszanak a nemzetiségi sztereotípiák és klisék veszélyei.    

    Március 26-i bemutatóval a Nine/Kilenc című musicalt állítja színpadra Balázs Zoltán, a Maladype alapító-rendezője, aki elmondta: Magyarországon kevésbé ismert darabról van szó, amely Federico Fellini 8 és fél című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült. A mű szövegkönyve Arthur Kopit, a zene és a dalszöveg Maury Yeston munkája.    

    Kiss-B. Atilla fõigazgató a Budapesti Operettszínház következõ évadáról tartott sajtótájékoztatón / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
    Kiss-B. Atilla fõigazgató a Budapesti Operettszínház következõ évadáról tartott sajtótájékoztatón / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

    Várkonyi Mátyás és Béres Attila Mata Hari című kémoperáját Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség 2021. április 30-tól. Mint Várkonyi Mátyás zeneszerző elárulta, a történetet az teszi izgalmassá, hogy nem tudni, ki a kém.     

    Várkonyi Mátyás a sajtótájékoztatón megemlékezett arról is, hogy az idén 40 éve alapították a Rock Színházat. Mint kiemelte, tevékenységük nem múlt el nyomtalanul, hiszen több darabjuk is megtalálható az operettszínház műsorán: a repertoár része például a Dorian Gray, és az Abigélt – a Viktória című produkció mellett – újra műsorra tűzik.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram