Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Orbán János Dénes: „Vidnyánszky Attila egy nemzeti kincs”

    2023. november 14., kedd 10:27

    A Kossuth- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író, drámaíró Orbán János Dénes, az állami íróakadémia vezetője rendhagyó írásban fejezi ki szolidaritását Vidnyánszky Attilával. Írását az Origónak küldte el. 

    „Intézményvezetőként és művészként, Vidnyánszky Attila alkotótársaként én is azt mondom: Attilának lelkiismereti kötelessége volt fölajánlani a becsületbeli lemondását, meg is tette, így emberségének, tisztességének tanúságát tette.

    Vidnyánszky Attila azonban már nem egy magánember, hanem nemzeti kincs; ő az az ikon, aki a magyar színházi életet összefogja. Pótolhatatlan. Nem fogadhatjuk el a lemondását, a nemzetnek szüksége van rá, ki kell állnunk mellette és Csák János miniszter mellett, akinek felelőssége ezt a lemondást elbírálni” – fogalmaz Orbán János Dénes, aki szerint művésznek lenni életveszélyes.

    „A művész magasabb hőfokon ég, mint a többi ember. Sokkal kitettebb a szenvedélybetegségeknek és egyáltalán a betegségeknek, és a baleseteknek is, mivel a művész testének lehet órarendje, de elméjének nincs. Az mindig pörög. Kevesebbet alszunk, kevesebbet pihenünk, gyakran józanul is a delírium tremens állapotában leledzünk. Színházban vagy dolgozószobában vagy műteremben – bárhol veszély leselkedik ránk, és nem tudunk folyamatosan koncentrálni arra, hogy elkerüljük, mert fáziseltolódás van a testünk igényei és a lelkünk száguldása között.

    Nem ismerek, sosem ismertem olyan művészt, aki ne lenne fáradt és túlterhelt. Ehhez a felfokozott állapothoz ez is hozzátartozik. Mi, művészek vállaljuk ezt a veszélyt, és életrajzok milliói bizonyítják, hogy ilyenek vagyunk, ez a mi vállalt sorsunk” – írja Orbán János Dénes.

    A teljes írást it térhetik el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram