Az Orlai Produkció állami támogatás nélkül működik, Orlai Tibor mégis mindig pontosan fizet mindenkinek, és alapelve, hogy a financiális szempontok nem előzhetik meg a művészi szempontokat. A Szeretlekmagyarország.hu kérdezte. Lapszemle.

A tejes interjú itt érhető el.

Üzletemberként érkezett a színház világába. A kérdésre, nem okozott-e nehézséget elfogadtatnia magát, elárulta: „Először is, ez egy folyamat volt. Nem az történt, hogy én színre léptem és azonnal színházi producer lettem. A háttérben dolgozgattam, először Eszenyi Enikő egyik magánprodukciójában. Nagyon sokat tanultam tőle, rajta keresztül ismertem meg a színházat belülről. Kívülről már ismertem jól, hiszen rendszeresen színházba járó ember voltam. De azt, hogy milyenek a belső viszonyok, egyáltalán mit jelent egy próbaidőszak, azt mellette tudtam meg. Az első időben semmi mást nem csináltam, mint a hátteret biztosítottam, és nem is vágytam többre. A mai napig nagyon figyelek rá, hogy addig nyújtózkodjak, ameddig a takaróm ér. Közgazdászként nem játszom el, hogy színházi szakember vagyok, legalábbis alkotó értelemben. Alázattal és empátiával szolgálom a színházi kultúrát.”

Orlai Tibor sosem érzett késztetést, hogy beüljön a rendezői székbe: „Abszolút nem merült fel bennem, mert elveszteném a hitelességemet. Nyilvánvalóan az évek során kialakult egy ízlésem, egy látásmódom, amely valószínűleg már laikus színházlátogatóként is alakulni kezdett, hiszen gyerekkoromtól kezdve volt affinitásom a színház felé. Az olvasópróba előtt van egy hosszú előkészítő szakasz, abban benne vagyok. Szövegkönyv, díszletterv, jelmezterv. De onnantól kezdve, hogy elindul a próbaidőszak, elég hosszú ideig nem veszek részt a munkafolyamatban. A próba az nagyon érzékeny terület, az alkotófolyamat legérzékenyebb része. Nyilvánvaló, hogy ha ilyenkor egy vezető bemegy, bármennyire empatikus, elfogadó is, az rögtön egyfajta bizonyítási kényszert szül.”

A darabválasztásban társa Zöldi Gergő, akivel folyamatosan együtt dolgoznak: „Nagyjából mindig elmondom, hogy milyen típusú produkciókat látnék szívesen a következő évadban. Egyrészt szempont, hogy a nálunk működő alkotóközösség tagjainak munkát tudjunk biztosítani. Ez a dolog egyik oldala. A másik pedig, hogy folyamatosan figyelem a külföldi eseményeket: milyen előadások, új darabok születnek. Vannak visszatérő témáink, amit vállalok. Az egyik a 60 feletti korosztály problémaköre, szinte minden évadban van olyan előadásunk, ami ezzel foglalkozik. A másik visszatérő téma az olyan fontos társadalmi problémák mint a betegségek vagy az erőszak kérdése. Ide tartozik a kiesemberek sorsa. Szeretem, hogyha az életközepi válság is megjelenik az előadásainkban.”

Azt is kifejtette, az elmúlt évek lejtmenete a színházi kultúrára is hatással van: „Itt gondolok a Covidra, az erősen megemelkedett egzisztenciális bizonytalanságra, a rendkívüli mértékű inflációra, a háborús veszélyre, a rossz társadalmi közéletre, ami az elmúlt két-három évben jellemző – az alkotóközösségünkben is okozott problémákat.
Ami természetes, és mind eltérően próbálunk megoldani. De azért én úgy érzem, hogy ez továbbra is működik. Lehet, hogy egy némileg egyszerűsített formában, de mégiscsak van egyfajta szakmai összetartozás ezek között az emberek között, és szerintem ez a legfontosabb.”

Orlai Tiborék sok tájelőadást játszottak eddig, de a rezsiárak növekedése, az infláció miatt olyan eltolódás jelentkezett a költségekben, amely bizonyos értelemben a vidéki turnézást ellehetetleníti. A producer biztos abban, hogy sokkal erőteljesebb kooperációra van szükség a különböző színházi intézmények között, amivel sokkal kisebb költséggel lehet minőségi előadásokat eljuttatni a közösséghez.

A felvetésre, miszerint az elmúlt években szinte évente jön valami új válság, ami a kultúrát érinti, úgy reagált: „Egy biztos: vagy csináljuk, vagy végleg abba kell hagyni. Van egy határ, aminél nem lehet visszafogottabban működni, mert erőteljesen a minőség rovására megy, és ezt nem engedhetjük meg maguknak. Való igaz, hogy pesszimista légkörben működünk, de pont most jöttünk ki egy videoklippel, aminek az a címe, hogy Voltunk, vagyunk, leszünk, együtt Önökkel. Pont olyan üzenetet szerettünk volna megfogalmazni a közönség és a szakma számára, hogy nehézségek vannak, egyre nehezebb fenntartani az előadások színvonalát, de nem adjuk fel, hanem igenis próbálunk működni és fennmaradni. De csak akkor tudjuk ezt megvalósítani, ha a nézők jönnek és vesznek jegyet. Soha ennyire nem voltunk még ráutalva a közönségre. Mi semmilyen állami támogatást nem kapunk.”