Az egyik legismertebb színésznő Magyarországon, aki útnak indult világot látni, majd letelepedett Amerikában, majd öt év után gondolt egyet és hazaköltözött. Szép csendben, úgy, hogy sokan észre sem vették. Oroszlán Szonját kérdezte a Story Magazin.

A teljes interjú a Story Magazin őszi különszámában olvasható. A szerző: Kun Zsuzsa.

Annak idején épphogy kilépett a Színművészeti Egyetem kapuján, már jött a Valami Amerika című film, amiben főszerepet játszott. Onnantól kezdve 15 évig éjt nappallá téve dolgozott: „Nagyon élveztem, jól bírtam, sodort a lendület, de 15 év után rájöttem, megálljt kell parancsolnom magamnak. Vannak olyan kollégáim, akiknek a szakmája a hobbija is, nem tudnak nélküle meglenni, én valahogy nem tartozom közéjük. Szeretek játszani, szeretem az olyan szerepeket, amivel tudok azonosulni, amiben hiszek, amit örömmel csinálok, de ha ez nincs meg így, együtt, akkor tudok nemet mondani. Soha, még fiatal koromban sem voltam élet-halál színész. Szerencsés voltam, mert rengeteg lehetőségem adódott, amik közül választhattam. Nem szabad elfelejteni, mi, színészek a lelkünkből, a tapasztalatainkból dolgozunk, játszunk, élünk, táplálkozunk, ezért is indultam el világot látni, ezért maradtam hosszabb időt Amerikában, mert ha nekem ez a tapasztalás nem adatott volna meg, hamar kiégtem volna.”

Oroszlán Szonja Amerikában színészi feladatokkal kezdte, elvégzett egy állatorvosi asszisztensi képzést, több mint egy évig dolgozott állatkórházban, majd két orvosi egyetemen is tréningezett orvostanhallgatókat kommunikációra.

„Azt azért nem szabad elfelejteni, bármit csinálok, alapjában vége mégiscsak színésznő vagyok, és remélem, a rendezők, a kollégák még nem felejtettek el, nem írtak le. Most, hogy hazajöttem, mindenhova bekopogok, beköszönök, sziasztok, itt vagyok, jól vagyok, szeretnék dolgozni, filmekben, színházban játszani” – szögezte le a színésznő.

„Próbálok úgy élni, hogy elégedett legyek a céljaimmal, a döntéseimmel, a mindennapjaimmal. A másik, amit megtanultam az amerikai életem és az állataim révén, hogy mindig csak arra napra kell koncentrálni és abból kell a legtöbbet kihozni, ami éppen van. (…) Szerencsés vagyok, mert néha úgy érzem, mintha egy inga lenne bennem, és az kongatná jobbra és balra a lelkiismeretemet. Rájöttem, mindig akkor jártam, járok jó úton, ha a szívemre és a megérzéseimre hallgatok. Többnyire nem nyúltam mellé, az érzéseim soha nem csaltak meg. Most már csak erre hallgatok. Szerepválasztásnál is mindig úgy voltam és vagyok, elolvasom a szöveget, és hagyom, hogy hasson rám, kíváncsian várom, milyen érzések uralkodnak el rajtam. Egyébként az emberekkel is éppen így vagyok” – tette hozzá.

A teljes interjú a Story Magazin őszi különszámában olvasható. A szerző: Kun Zsuzsa.