“Összeolvadtunk az évek során” – Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint válaszolt

A Horváth Sisa Anna – Jaskó Bálint színészházaspár ajándékként tekint a találkozásukra. Négy éve alkotnak egy párt, két éve kötötték össze életüket hivatalosan. Erről is meséltek Jónás Ágnesnek a Képmás oldalán.

Négy évvel ezelőtt, az Oltári csajok forgatásán ismerkedtek meg. A kérdésre, mi volt az első benyomásuk egymásról, Bálint úgy mesélt: “A sorozatban a karaktereink egymást kerülgették, ami által rengeteget beszélgettünk a forgatási szünetekben párkapcsolatról, családi mintákról vagy akár a házasságról. Jó barátokká váltunk, megismertük egymás érzéseit, gondolkodását, szemléletmódját, még jóval azelőtt, hogy egy párt alkottunk volna.  Ez hozzásegített bennünket ahhoz, hogy olyan nyíltan kommunikáljunk egymással, amilyen nyíltan csak lehet.”

“Amikor napi 15–16 órákat dolgozol együtt valakivel, akkor megismered őt minden szélsőséges idegállapotban és helyzetben. Nekünk megadatott, hogy vegytisztán lássuk egymást, ki tudott alakulni közöttünk egy nagyon őszinte és tiszta hangvétel, ami szerintem ma is a kapcsolatunk alapja” – tette hozzá Anna.

Bálint mindig is színész szeretett volna lenni, de Anna életét sokáig a műugrás határozta meg. A kérdésre, mi volt az oka, hogy az előbbi mellett döntöttél végül, elárulta: “A versenysport komoly elköteleződéssel jár, gyerekként nyolc-kilenc edzésem volt minden héten. Mellette elkezdtem Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiójába járni, ami szintén rengeteget adott. Majdnem tíz éven át műugrottam, ami hihetetlen tapasztalat, számomra ez a sport ötvöz mindent, jelen van benne az adrenalin, szépség, finomság, bátorság, dinamikusság és lágyság.  Egy ponton viszont választanom kellett, hogy vagy a trambulinon töltöm az életem, vagy teret adok másnak is. Kíváncsi voltam, és ez hajtott a színház felé.”

Bálint azt is hozzátette: “Színészként nagyon nagy ajándék, hogy szerepek által az ember beleláthat több életbe, gondolkodási univerzumba és megoldási lehetőségbe, amelyeket összevethet a sajátjával. Az pedig, hogy ezt lehet munkaként végezni, csak hab a tortán!”

Azt is elárulták, milyen tulajdonságokat szeretnek leginkább egymásban. “Vannak olyan helyzetek az életben, amikor a legtöbb ember elfárad, nyűgös lesz, elkedvetlenedik, de Sisa máshogy van bekötve. A legnehezebb szituációkban is képes összeszedni magát” – mesélte Bálint

“Bálint pedig olyan, mint egy suttogó. (…) Bárkinél át tudja törni a gátakat. Mi nem összecsiszolódtunk, hanem összeolvadtunk az évek során. Beépültünk egymás személyiségébe, úgy, hogy közben külön-külön is erősebbek lettünk. Nagyon hálásak vagyunk, amiért ajándékba kaptuk az élettől egymást” – fogalmazott Anna.

A teljes interjú ITT olvasható.