eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Osvárt Andrea: „Harcolni fogok”

    2021. június 19., szombat 10:11

    Osvárt Andrea színész-producer a 24.hu-nak nyilatkozott arról, miért vállalt közösségi fővédnökséget az ellenzéki vezetésű II. kerület várostervezési programjában, és hogy hol tart most színészi karrierjében.

    A teljes riport ITT olvasható.

    „Társadalmi szerepet vállaltam. (…) Azért kért fel közösségi fővédnöknek a II. kerület, mert tudják, hogy itt lakom, és szerették volna, ha helyi lakosként tolmácsolom feléjük az itteni igényeket, észrevételeket. (…) Eljön az az életkor, amikor nem tudjuk már kikerülni a politikát, nem tudjuk magunkban tartani az elfojtott véleményünket. (…) Kerestem magamnak egy olyan közeget, ahol gondolkodó, tenni akaró, becsületes emberek vesznek körül” – fejtette ki a színésznő.

    A felvetésre, miszerint úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli a színészkedés, úgy felelt: „Ez egy ilyen időszak, picit eltávolodtam a filmezéstől. Ez a 15 év magával hozott egyfajta kiégést is, amiről merek beszélni. Volt, hogy évi három főszerepet játszottam, és heti szinten repültem országok között. Most jólesik, hogy egy helyben vagyok, élhetem a saját életemet. Nem merném kijelenteni, hogy nem játszom többet, de más is érdekel. Olyan képességeimet is szeretném kamatoztatni, amiket színésznőként félre kellett tennem. Abban a munkában azért nincsenek feltétlenül kihasználva a szellemi kapacitásaid.”

    Leggyakrabban külföldi filmekben játszott, a legnépszerűbb magyar filmje a Megdönteni Hajnal Tímeát volt. A kérdésre, nem lehetett volna nálunk sokat foglalkoztatott filmszínésznő, kifejtette: „Nem alakult így, de ebben nekem is legalább akkora szerepem volt, mint a rendszernek. Nem kerestem a lehetőségeket, mert hívtak külföldről, és nekem megfelelt, hogy több nyelven játszhatok, több embert érnek el a filmjeim. Itthon is játszottam azért a Susotázsban, ami bekerült a legjobb tíz közé a rövidfilmes Oscar-díjért folyó versenyben, és az idei Friss Hús fesztiválon is volt egy rövidfilmem. Az itthoni ajánlatokat, amik érdekelnek, nem utasítom el, de nehéz együtt élni azzal a kiszolgáltatottsággal, ami a színészi munka sajátja. Vannak fizikai adottságaid, amik eleve alkalmassá tesznek egy szerepre, vagy kizárnak más szerepekből. Lássuk be, nincsen sok Hajnal Tímea-szerep.”

    Arról is mesélt, hogy évekig izgalmas és kalandos volt a sok külföldi utazás, de utána az ember lelkére telepszik, hogy folyton egyedül van, és két bőrönddel folytat élettársi viszonyt: „A személyiségemből adódik, hogy azt keresem, hol tudok alkotni, cselekedni. Amerikát is azért untam meg, mert rájöttem, hogy egész héten üldögélek egy medence partján, és várom a telefonhívást, hogy mehetek-e castingra.”

    Osvát Andrea producerként is dolgozik, és azt mondja, nem fél attól, hogy a közéleti szerepvállalás miatt munkáktól esik el Magyarországon: „Eddig sem igen voltak nagyobb itthoni munkáim, a Hajnal Tímea hét éve volt. Úgy vagyok vele, ha félelemből kellene döntéseket hoznom, az régen rossz. Nincs veszítenivalóm, eddig sem hazai produkciókból éltem.”

    A kérdésre, mivel fog foglalkozni 10 év múlva, elmondta: „Annyit látok magam előtt, hogy továbbra is aktív nő leszek. Harcolni fogok. (…) Több országban ismernek, beszélek nyelveket, akár tudnám is képviselni a magyar filmipart kint, vagy külföldi produkciók magyarországi forgatásáért lobbizni.”

    A teljes riport ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram