Lev Tolsztoj: Anna Karenina című nagyregényének táncszínházi adaptációjára készül a Kecskemét City Balett. A világirodalom egyik legismertebb románcát a Nagyszínházban adja elő a kecskeméti színház balett-társulata. A produkciót bérletes előadásként is láthatja a közönség. A bemutatót január 31-én tartották.

A táncszínházi előadás rendezője, koreográfusa, jelmez- és díszlettervezője Barta Dóra, a KCB művészeti vezetője. 

A tavalyi évad után idén ismét nagyszínházi, bérletes előadásra készültök. Részedről mekkora feladat − ráadásul ennyi szerepkörben – létrehozni egy ilyen volumenű produkciót? – kérdeztük a Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész, Megyei Príma Díjas táncművészt, koreográfust, rendezőt.

Mennyiségében hatalmas vállalás, ugyanakkor megvan a maga szépsége. A nagyszínházi produkciókban mindig nagyobb létszámú az alkotói stáb, a táncszínházi előadások esetében sokszor előfordul azonban, hogy a koreográfus erőteljes, mondhatni túl konkrét látványvíziója egyszemélyes megvalósítást kíván. Csodálatos színházi kivitelezőgárdával tudtam dolgozni, nagyon élvezetes munka volt, mindamellett roppant nagy mennyiségű praktikus napi feladatot rótt rám a koreografálás mellett. Az alkotófolyamat kezdetén kimondottan erős víziókat, képeket látok magam előtt. Mondhatni „megfestődik” bennem mindaz, amit szeretnék viszontlátni a színpadon, táncban és látványban egyaránt. A többféle feladat egyszemélyes felvállalásának megvan az az előnye, hogy a végső kép nagyban hasonlít ahhoz, amit eredetileg elképzeltem. Több alkotó esetén több az elképzelés, többszempontú a rálátás, de sosem lehet ugyanolyan. Jelen esetben viszont megvalósul a kohézió, így aztán nagyon önazonos mindaz, ami színpadra kerül.

Tolsztoj műve nagyívű, többrétegű, hogy lehet besűríteni egyetlen táncszínházi estébe?

Valóban, a regény több aspektust képvisel, akár három könyvet is kitenne. A szenvedéllyel teli, túlfűtött szerelem, a szerelmi háromszög természetesen a mi forgatókönyvünkben is jelen van, ugyanakkor igyekeztem egy sajátos Anna Kareninát készíteni. Az előadás kimondottan cselekményhű, de nem csak Anna személyiségét bontja ki, hanem a hozzá kapcsolódó karakterekét is. Nekik ugyanolyan boldogságkereső útjuk van, mint Annának. Van kezdeti állapotuk, van kifejezhető végső helyzetük, közben pedig más és más megoldóképlettel rendelkeznek. Rendezői koncepciómat, az eredeti műhöz fűződő viszonyomat nagyban befolyásolta, hogy egy szereplő feje fölött sem törnék pálcát. Regényolvasó édesanyaként bennem is megszülettek ambivalens véleménypillanatok. Ugyanakkor nagyra becsülöm Anna őszinteségét, képmutatás-mentes létezését. Az iránta érzett mélységes tisztelettel igyekeztem létrehozni az előadást.      

Aki Annához hasonlóan őszinte és felvállalja önmagát, azt napjainkban is kitaszítják…

Ezt éreztem a legkorszerűbb gondolatnak Anna történetében. A döntést, amikor az ember kimondja: nem alkuszik. Képviseli az érzelmeit, vállalja tettei minden következményét. A dráma az, hogy Anna őszinteségére nem úgy reagál a környezete, a társadalmi közege, ahogyan ő ezt várja.  

A felvonultatott szereplőket tekintve, leginkább egy szerelmi sokszögre emlékeztet az alaptörténet. Mindenki szerelmes, csak éppen másba, mint aki őrá vágyakozik…

Valóban, akár vígjáték is lehetne.

Közben mindenki másképp éli meg a maga szerelmét, érzelmi túlcsordulását…

Ettől különösen érdekes ez a kapcsolati szövet. A szereplők egymáshoz való viszonyát az egyszer fent, egyszer lent jellemzi. A regényre is igaz, hogy egyik szereplőt sem lehet igazán kiismerni, mindenki változik. Senkiről sem lehet azt mondani, hogy nagyon ilyen vagy olyan. Mindenkivel történnek váratlan dolgok, amire ki-ki a maga módján – előre nem sejthetően – reagál. Arra törekedtem, hogy aki megnézi az előadást, annak a vizuális élménye ne legyen kevesebb a regény alapján elképzelt világhoz képest. Ezt az óhatatlanul előtörő „kevésséget” hivatott pótolni a szereplők, érzéki gazdagsága, egyedi, táncművészi kommunikációja. Ez az a többlet, ami újabb ajtót nyithat a nézőnek, hogy más szemmel nézhesse azt az Anna Karenina történetet, amiről azt gondolja, hogy ismeri.

Különböző szereposztásban mennek majd az előadások. A címszereplőt hárman alakítják (Szőllősi Krisztina, Varga Lotti, Takács Odett), ahogy a főbb férfi szerepeknek is kettős a szereposztása. Ez tudatos döntés volt?

Igen, a KCB társulatán belül több táncművész is van annyira felkészült, hogy ideje kapniuk egy-egy ilyen nagy feladatot, lehetőséget.

Ez azt jelenti, hogy az előadások színe, hangulata más és más lehet, az aktuális szereposztás függvényében?  

Ez már a próbafolyamat során megmutatkozott. Minden táncművész egyedi személyiség, így az általa alakított Anna is áthangolja a végső összhatást. Krisztina intellektuálisan nagyon fogékony minden olyan instrukcióra, rendezői elképzelésre, amit Anna kapcsán kigondolok. Lottiból olyan esztétikai világ és mélység jön elő, ami szavakkal nem könnyen kifejezhető és kódolható, mégis képes létrehozni egy erős Anna-attitűdöt, és egyedivé tenni a karaktert. Odett nagyon fiatal ehhez a szerephez, viszont technikailag annyira izgalmas táncos, és olyan szépen beszél a testével, hogy az ő Annája ettől lesz különleges. Így aztán való igaz, hogy mind a hármukkal más és más lesz az előadás. Nem beszélve a férfi szereplőkről, akiket ugyancsak cserélgettem kezdetben. Mostanra már kialakult párok vannak, akik felváltva alakítanak egy-egy szerepet. Nem beszélve a két gyerkőc szereplőről, akik szintén felváltva lesznek majd jelen az előadásban.          

Miért tartottad fontosnak, hogy Szerjozsa, Anna és Karenin közös gyermeke is jelen legyen az előadásban?

Csak anyaként tudtam olvasni a regényt, és olyan erős érzéseket keltett bennem, hogy számomra nem volt kérdés a gyermek jelenléte az előadásban. Vizuálisan is meg kellett mutatnom az anya és a gyermeke közötti erős kapcsolatot. A kisfiam, Katonka Milos és Hajdú Tamás lesznek a gyerekszereplők. A fiúk nagyon ügyesek, az első pillanattól kezdve imádják a színházzal való kapcsolódást. Együtt is csodaszépen dolgoztak, a premierhez közeledve pedig remekül helyettesítették egymást.

Lesz sírás a nézőtéren?

Úgy tapasztalom, igen. Eddig mindenki, aki látta valamelyik próbát, nagyon hatása alá került. Az persze változó, hogy kit, mi fog meg egy előadásban. Én annak örülnék, ha nem csak a végkifejlet váltana ki majd feltörően mély érzelmeket a nézőkből, hanem az előadás közben olyan pillanatok is, amikről elsőre talán nem is gondolnánk.

Szerző: Popovics Zsuzsanna