A Gólem Színház Németh Virág: Az utolsó velencei kalmár című darabját mutatta be a szegedi Thealter Fesztiválon. Erről a produkcióról ír a blog jr. szerzője, Czabala Zsófi.

A színház a színházban jelensége – amit Shakespeare is előszeretettel alkalmaz darabjaiban – némileg új formában ölt testet a Gólem Színház Az utolsó velencei kalmár című előadásában. Ebben a Németh Virág által írt szövegek váltakoznak párbeszédszerűen, egymásra és a jelenkor történéseire reagálva.

A darab középpontjában a színház, pontosabban A velencei kalmár áll, amit egy rögtönzött társulat, a szereplők szavaival az „első magyar gettószínház” próbál. A dolog pikantériáját múlt és jelen folyamatos váltakozása, súrlódása adja. A szóban forgó előadást ugyanis 1945-től kezdve egészen 1989-ig játssza minden ősszel ugyanaz a csapat.

Két generáció váltakozik a színpadon, azonban arról, hogy ők valójában ugyanazok a személyek, a darab végéig nincs közvetlen tudásunk. Az azonosításban nehezítő körülmény az is, hogy a fiatalabb és az idősebb generáció olykor párbeszédbe elegyedik a történet szintjén, áthágva ezzel a józan ész és az idő szabályait.

Nagy Mari – Bíró Panna Dominika e.h., Zsurzs Kati – Horgas Ráhel e.h., Kaszás Gergő – Rákos Olivér e.h., Kardos Róbert – Kerekes Márton és Hencz András e.h. együtt teremtik meg az előadás komor, mégis sok humorral egyensúlyozó mivoltát. Jelenlétük a színpadon sugárzó, csillagként emelkednek fel egészen addig, míg az előadás végére el nem érik a Régi Zsinagóga tetejét, hogy kis borzongással és valami megmagyarázhatatlan, de jóleső érzéssel gazdagítsák a nézőket.

Ebben segített a rendezőnek, Borgula Andrásnak azon instrukciója, hogy zárásként a fiatalok az időskori énjükbe kapaszkodva szavalják el Shakespeare művét.

A Gólem Színház önmagában is fontos helyszín, ezzel az előadással pedig feltették arra a bizonyos i-re a pontot. Jól megírt, humoros, minden érzékre ható, olykor sokkoló előadás, ami a történelmi háttér megfestésén túl korunkban is jelenlevő nehézségekről is szól. A színház múltja és jelene közötti hidat megvilágítva mutat rá a művészet lélekmentő voltára.

(Gólem Színház: Németh Virág: Az utolsó velencei kalmár)

Fotó: thealterphoto2022