gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Öt erdélyi magyar színház előadás is vendég a romániai Országos Színházi Fesztiválon

    2021. szeptember 29., szerda 18:07

    A november 6. és 14. között zajló fesztivál 38 előadást tartalmazó programját a 2020–2021-es évad produkcióiból állították össze. 

    Kolozsvári Állami Magyar Színház / Rómeó és Júlia

    A tervek szerint a meghívott színházak székhelyükön, akár közönség jelenlétében is bemutathatják a seregszemle égisze alatt az előadásaikat, amennyiben a járványügyi helyzet ezt megengedi, de alapvetően az online térben fog zajlani a fesztivál.

    Az erdélyi magyar színházak előadásai közül a kritikusok beválogatták a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia című produkcióját, amelynek díszletét Csíki Csaba, jelmezeit Kiss Zsuzsánna tervezte.

    A műsoron szerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Az ember tragédiája című előadása is. Madách Imre klasszikusát Silviu Purcarete állította színpadra.

    Az erdélyi teátrumok közül egyedül a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínháznak válogatták be két előadását, így a seregszemlén megtekinthető az Andrea Gavriliu koreográfiájában készült Pam param című produkció, valamint a Fehér Ferenc által rendezett Pappa mia! is.

    Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadása is bekerült a seregszemle programjába. Csokonai Vitéz Mihály színdarabját Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője állította színpadra. A koprodukció két díjat szerzett a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján.

    A seregszemlén bemutatják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rövidekcímű előadását is, amelyet Zakariás Zalán rendezett. A produkció júliusban elnyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb televíziós színházi előadásnak járó díját.

    A fesztivál magyar vonatkozású előadásai között található még a Tompa Gábor által rendezett, Rinocéroszok című román nyelvű előadás. Eugen Ionesco drámáját a Mihai Eminescu Temesvári Nemzeti Színház vitte színre Helmut Stürmer díszleteivel és Carmencita Brojboiu jelmezeivel.

    A sepsiszentgyörgyi születésű, Bukarestben élő Kovács Zsuzsánna rendező állította színpadra a Beszéljünk az életről című monodrámát, amelyet Ana Sorina Corneanu írt és Florentina Tilea színművész mutatott be szintén román nyelven a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban. A seregszemle közönsége ezt a produkciót is láthatja, a darab az UNITER 2019-es díjátadó gáláján elnyerte a legjobb román drámának járó díjat.

     A seregszemlén bemutatják még Székely Csaba Bányavidék című trilógiájának első és harmadik részét, a Bányavirág és Bányavíz című előadásokat, amelyeket Horia Suru állított színpadra a bukaresti Román Drámaírók Színházában.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram