Már a mozikban a Nagykarácsony című film, amit a #Sohavégetnemérős rendezője, Tiszeker Dániel készített. A férfi főszerepet Ötvös Andrásra osztotta, aki már a rendező első filmjében is felbukkant, illetve olyan mozikban láthattuk őt többek között, mint a Nyitva, az Isteni műszak vagy a Becsúszó szerelem. Ezúttal egy hősszerelmes tűzoltót alakít. A We Love Budapest kérdezte.

A teljes interjú ITT olvasható.

„Nemrég felhívott egy tűzoltó főtörzsőrmester, akivel a forgatás során ismerkedtünk meg és barátkoztunk össze. Ő már látta a filmet, és azt mondta, hogy tipikusan olyan mozi lett a Nagykarácsony, amit az ember december 26-án pizsamában vagy melegítőben néz végig a kanapén fekve, és amikor véget ér, utána jólesően megöleli a feleségét. És még a tűzoltós részeket is rendben találta. Ennél több nekem nem is kellett! Ők is láthatók a filmben, mellettünk, színészek mellett. Eleve a tűzoltóautót csak tűzoltó vezetheti.  De név szerint is megemlíteném azt a nyolc tűzoltót, aki a legtöbbet segített: Oláh Péter, Winkler Sándor, Breiner Gábor, Papcsik Gábor, Égető Szilárd, Szabó Rafael, Kodrucz Norbert és Balázs Mihály. Mind nagyon kemény és nagyon férfias, elképesztő figurák. Nem úgy néznek ki, mint a posztertűzoltók, nincsenek agyontetoválva és nincs trendi szakálluk sem. Amikor velük vagy, akkor azt érzed, hogy nincs bennük semmi kamu, hanem őszinteség, egyenesség és jó értelemben vett egyszerűség van. Életszerűség. Semmi sincs túlbeszélve. Jó velük lenni, köztük lenni, a szemükbe nézni. És elég jó a humoruk is. Annyi borzalmat látnak, hogy azt másképp nem lehet elviselni és feldolgozni. Pedig nem a pénzért csinálják, hanem valami mély, belső elhivatottságból, amiért a legnagyobb tisztelet jár nekik. Azt egyébként – ha csak az említés szintjén is, de – a film is érinti, hogy milyen megalázóan alacsony fizetésért dolgoznak, és hogy mindenkinek van mellékállása, hogy el tudják tartani a családjukat” – mesére a film kapcsán Ötvös András.

A kérdésre, mi volt a legnagyobb kihívás abban, hogy eljátszott egy tűzoltót, elárulta: „Elsősorban az, hogy egy olyan embert játszhattam el, akinek az a munkája, hogy másokon segítsen, majd váratlanul pont ő kerül nyomorult élethelyzetbe, amit nehezen dolgoz fel, és még nehezebben kér segítséget. Mert ő ahhoz ért, hogy segítsen, ez az alappozíciója. Egy ilyen ember ha bajba kerül, gátlásosabbá válik, mint az átlagember. Azért érdekelt annyira ez a figura és ami történik vele – egy tűzoltó tériszonyossá válik –, mert mély dráma van benne amellett, hogy rengeteg vicces helyzetet is szül. Színészileg ez egy óriási csemege, remek feladat.”

Ez már nem az első romantikus komédia az utóbbi évekből, amiben ő az egyik főszereplő. Arról szólva, hogy áll a műfajhoz, kifejtette: „Hogy miért pont engem választottak ki a szerepekre, nem tudom, egyszerűen így hozta az élet. Viccesen azt szoktam mondani, hogy amíg én forgattam egy tűzoltós filmet, addig a többiek meg egy romantikus vígjátékot. Mert hozzám ezeknek a filmeknek inkább a vígjátéki része áll közel, nem pedig a romantikus. Eleve ilyen barokkvízköpő-fejem van, nem épp így képzelünk el egy nőcsábászt vagy egy hősszerelmest. Mesélek ennek kapcsán valamit. Nemrég jöttem ki a karanténból, elég rosszul voltam, és amíg be voltam zárva, gondoltam, hogy akkor most végre olvasni fogok sokat. De egyszer csak azon kaptam magam, hogy régi Szeszélyes évszakokat nézek újra, Koltai kabaréit, Gálvölgyi-show-kat meg csupa olyan sorozatot és filmet, amiket gyerekként imádtam: Kisváros, Sose halunk meg, Szamba. Aztán megnéztem Tom Hanks egy réges-régi moziját, a Pénznyelőt, ami ugyan romantikus komédia, de én elsősorban arra emlékszem a film kapcsán, hogy 12 évesen konkrétan bepisiltem, úgy nevettem a filmen. A romkomban is elsősorban a humor érdekel. Annak, hogy rövid időn belül két film is a moziba került, amiben főszereplő vagyok, nem feltétlenül lesz az a következménye, hogy sztárrá válok. Eleve hidegrázást kapok már a sztár szótól is, a jelenségben sem hiszek, szerintem nincsenek sztárok, az egész csak illúzió. Halandók vagyunk mindannyian, és pont. Hiába mondják valakire, hogy sztár, ő is ugyanúgy üldögél a WC-n, mint bárki. A kedvencem a témában az, amit egyszer Faludy György mondott. Amikor közölték vele, hogy az egyik könyvét már milyen sokszor kiadták, és hogy ez micsoda teljesítmény, arra azt válaszolta, hogy ez őt annyira nem izgatja, mert ebben nincs semmi személyes sikere. Abban viszont van, ha puszta kézzel elkapja a legyet.”

Az interjúban arról is szó esett, hogy talált rá a színészetre: „Nem én találtam rá a színészetre, hanem a színészet talált rám. Néha elmentem a Caritas Nőegyletbe, ahol verset mondtam, és ott kérdezték tőlem, hogy miért nem leszek színész. Szinte rábeszéltek, annyira szerették azt, ahogy szavalok.”

Egyetem után előbb Egerbe szerződött, majd a Katonába, ahonnan 2017-ben jött el, azóta szabadúszó, de nem bánta meg: „Nagyon szerettem a kollégáimat, remek volt a csapat, nagyon-nagyon jó élményekkel gazdagodtam, inspiráló volt a közeg. Csak közben nehezen tudtam más munkákat elvállalni, a pénz pedig nem vetett fel, egyszerűen nem tudtam belőle egy családot eltartani. Ezt pedig mindenki megértette, még Máté Gábor is, aki a tanárom volt az egyetemen. Még el is búcsúztattak. Aztán az is motivált a váltásra, hogy a régi egri társaim – akiknek egy része szintén Máté Gábor-alomból való – éppen akkor voltak váltásban, és szinte mindenki az Orlainál kötött ki. Én is oda mentem. Az egy szabadabb közeg, mint egy hagyományos kőszínház. Sokat járunk vidékre, azt például nagyon szeretem: bejárni az egész országot. Tudom már pontosan, hogy melyik benzinkúton milyen szendvicset lehet kapni, és azt is tudom, hogy melyik művelődési házba hogyan kell eljutni. Ebben benne van a hivatásom eredete is, a vándorszínészet, és ez nekem bejön.”