Ötvös András: „Ha mindenki jól van, akkor miért csinálunk színházat?”
2021. július 22., csütörtök 06:06
Már látható a mozikban a Becsúszó szerelem. Főhőse, Gyula egy fociultra, akinek nem lehet gyereke, ezért a feleségével örökbe fogadnák egy intézetis roma lány születendő babáját – ám váratlanul a leendő apa és a valódi anya egymásba szeretnek. A főszereplő Ötvös Andrást kérdezte a WMN oldalán Gyárfás Dorka.
A teljes interjú ITT érhető el.
A felvetésre, miszerint színészként mindig kérdés, honnan gyűjt muníciót a szerepeihez, ha nem találkozik a való élettel, Ötvös András elmondta: „Azért az ember közben olvas is, és most úgy érzem, éppen jóízűen feltöltekeztem ilyen szempontból. Egyszer megkérdeztem Kovalik Balázs rendezőt, aki tanított minket az SZFE-n, hogy mindenkinek ugyanazt tanítja-e, mire azt válaszolta, hogy természetesen nem, ez attól függ, ki mennyit akar elvenni magának. Így vagyok ezzel most én is: az elmúlt fél évből sikerült sokat elvenni, kitart jó darabig, ha most sokat is kell dolgozni.”
A színész korábban elmondta, a legjobbkor jött a Becsúszó szerelem című film, mert így el tudta tartani a családját a nehezebb időkben is. Arról szólva, hívőként gondol-e azzal, hogy a sors (vagy a jóisten) gondoskodott róla, kifejtette: „Inkább keresőnek mondanám magam. Pilinszky válaszolta az utolsó vele készült interjúban arra a kérdésre, hogy hívő-e, hogy „igen, de erről az igenről a halálomig el tudok vitatkozni”.”
A színész arról is beszélt, hogy a színjátszást nagyrészt ösztönből műveli: „Rengeteg olyan dolgot csinálok, amit sosem határoztam el, csak átfutott rajtam, és kiderült, hogy megy. Ami tudatosság van benne, az az, hogy a figurát, akit játszom, meg kell értenem: tudnom kell, hol van az ereje, hol a gyengesége. Mert minden hollywoodi szemfényvesztéssel ellentétben, az életben nem jó és gonosz emberek vannak, hanem összetett karakterek. De ma sajnos – nemcsak Hollywoodban, hanem egyre inkább máshol is – kétdimenziós reklámfigurák alakítására hívnak. Már a színházba is beszivárgott ez. Ha egy picit meghízom és göndör a hajam, akkor máris én leszek a csetlő-botló komikus karakter.
A színészet tudatos része, hogy a pillanatokat össze kell kötni, és meg kell tervezni ezt a folyamatot, mert a nézőtéren ülő csak így érzi azt, hogy köze van hozzá. Illetve akkor, ha az az ember, akit játszom, bajban van – mert akkor azt látja, hogy nemcsak ő akadt el a saját életében.
Ezért probléma szerintem, ha „sajtreszelő hasú”, ívelt szemöldökű fiúk rohangálnak a színpadon, akik jól vannak, mert ha mindenki jól van, akkor miért csinálunk színházat? Ezt a műfajt arra találták ki, hogy együtt érezzünk azzal, aki a színpadon éli meg a problémáit. (…). A Határátlépések című előadásban el is mondom a közönségnek egy monológban, hogy azért kell edzenem, mert maguk szerint csak akkor szeret belém egy szép lány, ha vékony leszek, csak akkor hiszik el a filmben. De ki találta ki, hogy így néz ki egy ember? Kállay Ferencnek vajon milyen diétát írtak volna elő? Őze Lajos hogy gyúrta volna ki magát?” – vetette fel Ötvös András.
A kérdésre, van-e benne küldetésvágy, hogy hosszú távon nyomot hagyjon, azt felelte: „Nekem nincs szükségem arra, hogy elismerjenek vagy ajnározzanak. Nekem csak akkor van jogom a színpadon állni három órára, ha a saját nyomoromból, vágyaimból vagy félelmeimből meg tudok formálni egy alakot – eddig tart a munka. Nem misztifikálnám túl. Úgyhogy megfogadtam: minden interjúban el fogom mondani a nyolc tűzoltó nevét, akik „vonulós” tűzoltók, és szeretném, ha hosszan élnének. Úgy hangzik, hogy Oláh Péter, Winkler Sándor, Szabó Rafael, Papcsik Gábor, Kudrucz Norbert, Breiner Gábor, Égető Szilárd és Balázs Mihály. (Fejből mondja – a szerk.) Van egy olasz mese, ami szerint minél többször mondják ki valakinek a nevét, annál tovább fog élni. Én pedig szeretném, ha ők sokáig élnek, mert mindennap ránk vigyáznak.”