gate_Banner
CannesFarkas DénesRudolf OlivérGergye KrisztiánSzentendrei TeátrumVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. július 28., szerda
    banner_bigBannerPost
    banner_bigBannerPost3

    Ovációval fogadták az Avignoni Fesztiválon Wéber Kata darabját

    2021. július 19., hétfő 18:58

    2021. július 17-én, a jubileumi, 75. Avignoni Fesztivál keretein belül volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety (Pieces of a woman / Une femme an pièces) című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében, melyet a TR Warszawa mutatott be a 2018/2019-es évadban.

    Az avignoni közönség hosszú percekig tartó álló tapssal, ovációval fogadta a gyermeket elvesztő nő történetét feldolgozó művet, mely a 2020-ban a Velencei Filmfesztiválon bemutatott film alapjául is szolgált, melyet később Oscar-díjra jelöltek.

    A francia bemutatót követően nyolc estén keresztül lehet megnézni a színdarabot, emellett kísérőprogramként a rendező három filmjét is levetítik (Pieces of a woman, Jupiter holdja, Fehér isten). Mundruczó Kornélt nem először hívták meg Avignonba, 2012-ben a Proton Színház Szégyen című előadása szerepelt az egyik legnagyobb rangú színházi fesztiválon.

    A Czastki Kobiety online formában már több fesztiválon (Ruhrtriennale 2020, Kunstenfestivaldesarts 2021) szerepelt, de ez az első alkalom, hogy élőben is élvezheti a közönség. A mostani meghívás a varsói színház életében is nagy jelentőségű, utoljára 2011-ben szerepeltek az Avignoni Fesztivál programjában.

    Ráadásul az idei válogatásban ez az egyetlen kelet-közép európai színházi előadás.

    A francia vendégjátékot követően további külföldi fesztiválokon is szerepel majd a színdarab, az athéni Epidaurus Fesztiválon (2021. szeptember 2-4.) és Rómában a Romaeuropa Fesztiválon (2021. szeptember 17-19.) lesz látható, illetve ősszel a varsói TR Warszawa repertoárján.

    Fotó: Natalia Kabanow

    banner_bigBannerPost2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka