Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 21., vasárnap
    banner_bigBanner3

    Barátok az oviban, más rajzok és kollázsok – Simon Balázs rendező ajánlja Bálványos Levente kiállítását

    2022. november 23., szerda 12:31

    November 24-ig látható egy különleges kiállítás Bálványos Levente alkotásaiból. A képzőművész munkái most az „Barátok az oviban, más rajzok és kollázsok” című tárlaton megtekinthetők, amelyet Simon Balázs színházrendező nyitott meg. Az ő gondolatait osztjuk meg az olvasókkal, hátha kedvet kapnak ahhoz, hogy jártukban-keltükben betérjenek a Bartók Béla út 37. szám alatt található a Három Hét Galériában.

    Bálványos Leventéről:

    Bálványos Levente 1997-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. 1998 – 2000 között Derkovits ösztöndíjas volt. Munkáira alapvetően a geometrikus elemek rendkívül érzékeny, bonyolult és intellektuálisan finom használata jellemző, valami furcsa lebegés a szimmetria és az aszimmetria közti absztrakt térben. A szinte észrevétlen elmozdulások, az egymásra rakodó térsíkok és metszetek szövevénye egyszerű elemekből épül fel, melyben nyitottság és zártság kettőse dominál.

    Ovis társak kiállítás és dialógus megnyitó – Szerző: Simon Balázs rendező:

    A művészt a gyerekvállalás elfogadóbbá teszi, olyan termékek és jelenségek, sőt műalkotások iránt is, amelyeket korábban szigorúan elutasított. Legyen például, az én színházi munkáimban, ez az eltekintés a mindenáron való szembesítés gesztusaitól, vagy Levente reliefjeiben a színek megjelenésének elfogadása. Vannak dolgok, amelyekkel egy gyerek nem tud mit kezdeni, és vannak, aminek a hiányát nehéz lenne számára elmagyarázni. Mi a baj egy élő lilával, vagy egy megdöbbentően szép kékkel. Apaként egy erős szín őszinte és vállalható.

    A kortársias szigor az emberi kapcsolatokra vonatkozóan is felenged gyermekeink közelében, vagyis együtt vagyunk, közösséget vállalunk azokkal, akik úgymond “nagyon más”, számunkra élhetetlen kulturális, tárgyi, társas közegeket, szokásokat tartanak fent maguk és családjuk számára. A gyerekek mentesek a megítéléstől és a körmönfontságtól, nem kulturális kódok szerint vonzódnak, választanak barátokat.

    Levente nyugtalanító ember, főképp, amikor nagyobb társaságban kell lennie. Saját bevallása szerint sem szereti huzamosan elviselni az emberek biológiai közelségét. Amúgy is rögtön érződik rajta, művész, akit bizonyos szocio-kulturális megnyilvánulások egyszerűen kiborítanak. De nem csak úgy kis hisztisen, hanem mélyen, zsigerileg. Ismerem ezt a feszültséget. Apám után (Simon Balázs édesapja Simon Albert karmester, zenetudós és zenepedagógus volt) én is így idegenkedem az emberi közösség gépies és formális eseményeitől. 

    Ami Leventével összefűz minket, az pont ennek a megtapasztalása; egészen pontosan az, hogy elkísérhettem Leventét abban ahogyan átélte, amit én két nagyobb gyerekünk kapcsán már átéltem a Mályva téri óvodában. Farsangok, családi és szülinapok, szülői értekezletek, annak az elviselhetetlen abszurditása, amikor a kis asztalnál ülve csókolommal köszönnek a szülőtársak az óvodapedagógusnak. Azonban a Fasori óvoda (nem pontosítjuk, hogy melyik, a szerk.) egészen másnak ígérkezett. Csodálatos pedagógiai elvek a gyakorlatba ültetve, tudományos alapok, mértéktartó ízlés, ideális környezeti és közösségi szemlélet a felnőttek és a gyerekek között egyaránt.

    Azután jött az édenből kiűzetés: előbb csak játszani nem lehet bemenni az udvarra (a szülők korábban beléphettek erre a területre, leülhettek egy padra és ott beszélgethettek, a szerk.), retesz a kapun, majd suttogó legendák elhallgatott pedagógiai szarvashibákról más csoportokban, majd az egyik legjobb pedagógus, Kati teljesen önkényes, azaz diktatorikus hangulatú és indoklású eltávolítása, végül a szülői tiltakozás semmibevétele, a parlamentből és a közéletből jól ismert módszerekkel.

    A gyerekek összeomlása, a hajnalokig tartó közösségi zoomok, nyílt levelek, kisebb nagyobb árulások, végül a közös dilemma a gyerekek jövőjét illetően. Azután tart tovább a sorsközösség, Simon E. (Simon Balázs egyik leánya) és Bálványos L. (Bálványos Levente fia) osztálytársak, együtt választottunk iskolát és egyenlőre jól bírják a közoktatást. A közoktatás, lám a legjobbnak látszó helyen, és minden közelmúltbeli ütközet dacára is, érzékeny lenyomata a NER által létrehozott hierarchikus közéletnek.

    Végignézve a közelmúltban keletkezett alkotásokon látom ezt a történetet, Levente külső és belső keresését, cérnaszálon kapaszkodását valami rend felé. Az elmúlt évtized sok művészt, a színház területén engem is, visszavezetett a hétköznapokban való benne-léthez szükséges alapvetések kereséséhez. Rendet keresni, a művészet céljaként…? Amely elsősorban magunk számára biztosít értelmet, értelmezést. Az oldalak, a dimenziók természetes egyensúlyát keresni az új-jobb oldal világában, társadalmában. 

    A belső tökéletlenség-érzés enyhítését szolgálja a fadarabok összeillesztése. Az alkotás célja, a legpontosabb élő arány megtalálása, ami bár határozott törvények szerint alakul, végül matematikailag mégis szabálytalan. Számként kifejezve teljesen irracionális. Azonban a reliefek mindegyikében ott van az arány tökéletessége.

    Az arányok csupa konkrét egész szám (1, 2, 3, 5, 7), vagy ismétlődő végtelen tizedes tört. Tökéletesnek lenni mégis csak az absztrakcióban lehetséges, az aranymetszés számaiban, az egyenletek, számokkal leírt ábrázolások világában. A papírra (színpadra) csupa pontatlanság kerül.

    A reliefekkel szemben lévő falon elhelyezett grafikákban ugyanez az arány kerül megközelítésre. Terek, síkok, ábrázolt geometriája látható papíron. Plasztikus is egy egész picit. Elképzelve tökéletes, a papírra már minőségi visszalépés, ami felkerül. A vonal vastagsága, a síkok egyenetlensége mind hibák. A hibák: a keletkezéstörténet részei, bizonyítékai az életnek, amely által létrejött a mű, tulajdonképpen találatok, érték-adó támpontok.

    A rend keresése jelen időben, minden művészet, ami ezt megteszi. Mint a Grafit sorozat, ahol a vonalak sűrűsödése, egymáshoz viszonyított halmozódása, majd ezek térbeli egyensúlya épül addig a pontig, ameddig állapodik meg a kép egészében. A cél a pontos kompozíciós arany eltalálása. Struktúra, végső tökély nincs. Mint az írás, a szöveg az első alapok szerint fejlődik, elér egy végső lehetséges elrendezettséget (minőséget), utána nincs tovább, újat kell kezdeni.

    Két irányból közelít ez a numerikusan pontatlan, de megtaláltságában végtelenül pontos valami, a rend. Belülről kiemelkedik, vagy kívülről elrendeződik. A reliefek rendje kívülről, a grafikáké belülről épül. 

    Bartók darabja, (persze a zene más, mert itt nem csak elvileg létezik tökéletesség), egy dolgot szögez le, hogy Zene lesz, amit hallunk húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára. Levente munkáinál is egy az, amit biztosan tudunk, eredeti és tiszta Képzőművészet, amit látunk, fára, gipszre, grafitra és festékekre. Az összes anyag megmunkált, a figyelem által legalábbis mindenképpen. Nincs előre ismert stílus, érzelem, narratíva, hatás. Szándék szerint, valóságtükrözés sincs.

    Ami van, az egy tudatállapot keresése az alkotáson keresztül. A pszichológiai kutatások szerint a wellbeing akkor jelenik meg, ha az emberi elme, mint dinamikus rendszer, az alrendszerek egyensúlyakor integrálttá válik. A wellbeing érzésének megjelenése a művész számára a csalhatatlan jele annak, hogy az alkotás az adott pillanatban összhangba került a… mivel is…? a… a lelkiismerettel? … az előbb említett matematikailag arányos, de számszerűen kifejezhetetlen rend-érzéssel? …vagy mindennél pontosabb számok ezek, csak nem a megfelelő rendszerben írjuk le őket? Nem tudom, nem tudjuk.  

    Egy biztos: az ismeretlen szenvedélyes keresése, az integráció, a jelenlét pillanataiban teljesül. Ekkor merül fel, vetül ki, fakad belülről, vagy jelenik meg közvetítőkön keresztül a rend-érzés. Minden eredet érvényes, ugyanoda jut.

    Levente művészete számomra megnyugtatóan hat, miközben egész lénye nyugtalanítóan éli a természetes egyensúly, a tökéletesség iránti érzékenység számának keresését. 

    Mit tegyünk, ha azt látjuk az ember világában, hogy ez az érzékenység teljesen elsikkad? Annyira, hogy bizonyos társadalmi közegekben eszeveszett dolog hivatkozni rá. Ez a felnőttség? A gyerekkor pedig, ahol még minden lehet pont fordítva, amelyben nincs fontosabb parancs az irracionális minőség fenntartásánál.

    Erő ez a minőség, az élet közvetlen forrása. A pénz és a hatalom két olyan erő, amely egy egészen másik dimenzióban létjogosult – ez utóbbi kettőnek nincs minősége, csak mennyisége, terjedelme. Vagyis teljesen más a megalapozottsága mindannak, ami életünket az első, társadalmi dimenzióban meghatározza, mint annak, ami a teremtett világot megalapozza.

    Mióta az emberi létezés dimenziói szétnyíltak elveszítettük szellemi minőség és célszerűség egységét. A korok során a távolság egyre nőtt, ma a valaha volt legnagyobb. Ebben kell nekünk dolgozni.

    Hogyan tartsuk fenn a világban az irracionális minőség és a leheletfinom egyensúly kereséséhez szükséges tisztelet, elkötelezettség, belső igény helyét? Minek a nevében ütközzünk meg érte és kivel? Hogyan találjuk el pénz és hatalom által fogvatartott embertársainkkal való kapcsolatainkban a józan hivatkozás helyeit? Idealizmus, hogy jól eltalált szavak, képek, művészi analógiák bejárást biztosítanának a mindenkiben meglevő értéshez, amit még semmilyen politikai és gazdasági rendszernek sem sikerült teljesen eltörölnie, akármennyire is útjában állt?  

    Simon Balázs

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram