Őze Áron: „Az apaság még inkább aláhúzta: nem szabad a színházba teljesen belepistulni”
2024. május 21., kedd 10:41
Második ciklusát tölti a dunaújvárosi színház élén: öt év budapesti igazgatói lét után másfajta kihívások várták itt. Erről is mesélt a WMN-nek Őze Áron.
„Vendégként jártam először a Bartókban, és már akkor is igazi színházi légkörre találtam. Aztán amikor Évának udvaroltam, egyszer lejöttem inkognitóban: ő a Vasassal lépett fel egy gálán, táncolt, énekelt is, én meg gondoltam, titokban megnézem.
Először rossz épületbe mentem, ideérve pedig már csak a lépcsőn lett helyem: pechemre a táncosok a nézők között mentek fel a színpadra, így azonnal lebuktam.
Később sokat sétáltunk együtt a Dózsa Mozi környékén, és mindig megállapítottam, hogy bármilyen kicsi legyen is, ez a színház igazi színház: maga az épület, a mögötte fekvő ligettel még látványra is megfelel a feladatra. Abban, hogy itt lettem igazgató, semmi szándékosság nem volt, semmi összekötés Éva részéről sem. Az élet vagy a Jóisten rendezése ez. Mindenesetre Éva is nagyon örült neki: persze érdekes, hogy mára már én mesélek neki többet a város életéről, nem pedig ő nekem” – mesélte Őze Áron.
Őze Áron arról is beszélt, hogy a minőség felé való elköteleződése, vagy az, amit a színházcsinálásról gondol nem változott amiatt, mert vidéken lett igazgató: „Mivel egy kisvárosi színháznak regionális feladata van elsősorban, a népszínházjelleget tartottam fontosnak, azaz: minél többféle műfajnak helyet kell kapnia a repertoárban, hiszen nem egyféle ízlést, vagy egy szűkebb réteget szolgálunk ki. Ezzel – művészi gondolkodásomat tekintve – egyébként is tudok azonosulni, és be kell vallanom, nagyon kellemes meglepetés volt a dunaújvárosi közönség minőségre való igénye és reakciója. Ez pedig nemcsak a várost, hanem a környékbeli agglomerációt is magában foglalja.”
Arról szólva, hogy a magánéletében is hajlamos-e a maximalizmusra, illetve hogy mennyiben változtatott például a szakmájához való viszonyán az, hogy édesapa lett, Őze Áron elmondta:
„A maximalizmusom Őze-vonás: sok szempontból hasznos, amire viszont vigyázni kell vele kapcsolatban, hogy ne váljon görcsössé.
Elég makacs ember vagyok, és azt hiszem, ebben az értelemben mondhatom: nem egy budapesti patrióta, hanem egy szentesi parasztgyerek él legmélyen bennem. Leszegem a fejem, mint egy bika, és nekimegyek bárminek, ha kell.
Egyszerre viszont egy dolgot szeretek csinálni: lehet az egy nap harminc különböző feladat, de egy időben csak egyre figyelek. A dunaújvárosi évek elején egyszerűen elkapott minket a hév, és ezért adtunk teret a mennyiségnek, de alapvetően mindig inkább a minőségben hittem: ezért sem volt nehéz felismerni, mit kell tennünk. Inkább az a része jelentett egy kellemes ráébredést, hogy az itteni közönséggel azonosak az igényeink.
Az apaság pedig még inkább aláhúzta az igazságot, amit már előtte is sejtettem: nem szabad a színházba teljesen belepistulni, mert szakbarbársághoz vezethet.
Embereket ábrázolunk, emberekről mesélünk, és hozzájuk is szólunk: nem veszíthetjük el a kapcsolatot a való világgal. A családi élet, a barátok, a hobbik mind hozzásegítenek ehhez, hiszen saját magunk vagyunk a művészeti águnk eszközei” – fejtette ki Őze Áron.