A Jászai Mari-díjas színész-rendező, aki újabb öt évig folytathatja a munkát a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójaként a Demokratának nyilatkozott.

A felvetésre, miszerint az igazgatása alatt sikerült felkerülni az ország kulturális térképére, úgy reagált: „Ez nem egyedül az én érdemem. Egyrészt egy nagyon biztos anyagi lábakon álló, értékes és érvényes előadásokat létrehozó-befogadó intézményt vehettem át az alapító Smuk Imre, illetve az őt követő dr. Borsos Beáta elkötelezett munkájának köszönhetően. Másrészt kulcs a jó csapat. Mindenhol. Akik a csapat tagjai közül azonos szakmai szándékkal tudnak egy irányba tartani, támogatják és ösztönzik is egymást, azok mind egyenlő alkotórészei a társulatnak. A művészek éppúgy, mint a háttérdolgozók, akikről mi, színháziak tudjuk leginkább: nélkülük nincs előadás, a siker rajtuk is múlik. Fontos, hogy a színház két tagozata, prózai és tánc, megtanult egymásra reflektálóan, egymástól elválaszthatatlan párbeszédben együttműködni. Afféle új zenei műhely is formálódott a Bartók Színházban, jó néhány előadásunk alkotófolyamatához felkértünk kortárs magyar zeneszerzőket. Azt tervezzük, hogy a színházat a következő években még ennél is jobban megnyitjuk a társművészetek felé. (…)”

Arról szólva, hogy vidéken az anszvit játék a jellemző, vagyis az, hogy a premier után blokkban lemegy egy sorozat, és jön az új bemutató, elárulta: „Ezt kezdetben nagyon furcsa volt megszokni. Azt is, hogy a fővároson kívül már a harmincas előadásszám is sikernek számít, miközben friss diplomásként 640-et játszottam a Nemzetiben csak a Szentivánéji álomból. Ezért a mai napig nehezen élem meg, ha vezetőként alá kell írnom egy díszletbontási engedélyt, sokat rágódom rajta, valóban megtettünk-e mindent az adott előadás menedzseléséért, kezeléséért, dédelgetéséért, nem lehet-e valahogy mégis folytatni. Egy vidéki színházban ilyen értelemben, a folytonos újdonság kényszere miatt valószínűleg többet, keményebben, ráadásul – a kortárs népszínházi jelleg okán – minden műfajban érvényesen kell dolgozni. Cserébe egyfolytában színes pörgésben vagyunk, ami viszont nagyon jót tesz a kreativitásnak.”

„Arra is nagyon hamar rájöttem, hogy vidéken ezerszer jobb színházat csinálni. És teljesen más is, nyugodtabb a légkör, igazi műhelymunkára van lehetőség. Nemcsak azért, mert az egyes előadásokra összeálló csapatok kevésbé szélednek szét a függöny legördülése után, hanem mert az egész próbaidőszak, eleve a színházműködtetése olajozottan megy egy olyan helyen, ahol az emberek összetartanak, ismerik, és ha kell, segítik egymást. Már én is jól tudom, ha valami gondunk van, kihez kell fordulni, a városvezetés, az itteni közösségek, az iskolák, a helyi vállalkozók teljes mellszélességgel mellettünk állnak. Mi pedig igyekszünk viszonozni” – fejtette ki Őze Áron-

„A régi vezetés is figyelt a színházra, a mostani is elismeri és támogatja a munkánkat, aktívan érdeklődnek a színház ügyei iránt. Amikor öt éve az előző pályázatomat beadtam, rögtön világossá tettem, hogy jó lenne, ha kizárólag szakmai alapon ítélnék meg a tevékenységemet. Most a folytatást minden egyes képviselő az összes színű pártból megszavazta. Nekem ez arra is bizonyíték, hogy ha az ember tényleg következetesen ragaszkodik a szakmaisághoz, és e gondolat jegyében végzi a dolgát, akkor megmaradhat ez a ma sajnos tényleg nagyon ritka kegyelmi állapot, hogy a mindennapi működés nem a harcról, hanem a minőségi munkáról szól” – szögezte le a direktor.

A teljes interjú a Demokratában olvasható.

Színes pörgésben vagyunk
Demokrata 2021.07.28 – 68,69,70. oldal