Július 1-jétől újabb öt évig Őze Áron vezeti a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházat. Megújulva folytatja a teátrum vezetését. A Fidelio kérdezte a pandémia hatásáról és a kortárs népszínházról is.
A teljes riport ITT olvasható.
„Lehetőséget kaptam a folytatásra Dunaújváros közgyűlésétől, vagyis a városi polgárok képviselőitől. Köszönöm a bizalmat. A vezetés egyébként nem kiváltság, nem pozíció, az egy folyamat, és azt nap mint nap ki kell érdemelni. Nem tartom szerencsésnek a kulturális, művészeti életben nyerteseket és győzelmeket emlegetni posztok, tisztségek kapcsán. Aki így gondolkodik, az a kultúrát harci terepnek látja, ezzel pedig feszültséggel tölti föl ezt a szférát értékek helyett. Én viszont az értékekben hiszek” – kezdte szavait Őze Áron.
A felvetésre, miszerint mégiscsak legyőzte kihívóját, a kulturális államtitkárság főosztályvezetőjét, aki bizonyára erős kormányzati hátszéllel indult a pozícióért, úgy reagált: „És ön ezt biztosan tudja? Azt, hogy kik támogatták a másik pályázót? Mert én nem tudom. Ugyanakkor azt igen, hogy Ragány Misa – merthogy ő volt a másik aspiráns – a döntés után rögtön írt nekem egy gratuláló SMS-t, amelyet megköszöntem. Normális gesztus, alap a párbeszédhez, amelyet én nagyon igénylek minden helyzetben. Nem kisszerű a fölényre való törekvés? Dehogynem. Maga a színház is a diskurzus terepe lehetne, ahol sokféle szemlélet, megközelítésmód találkozhat össze. Pályázatomhoz nem mellesleg Mensáros Lászlótól választottam mottót: „A színháznak abban is szerepet kell vállalnia, hogy segítsen visszaállítani az emberi szívélyesség légkörét.” Ezt az utat követném a jövőben is. Az igényt a békességben élésre” – fejtette ki Őze Áron.
Többször nyilatkozott arról: Dunaújvárosban a kortárs népszínház az eszménye. Erről szólva úgy fogalmazott: „Kortárs, mert a jelen kérdéseire is választ kell adni. Népszínház annyiban, hogy szélesre nyitja a választás lehetőségét a nézők előtt. Nem ömlesztve, hanem az igényekből kiindulva, tervezetten. A kortárs népszínház törekszik a minőségi szórakoztatásra, értékeli a hagyományt, támaszkodik is rá, egyben befogadója a modern színházi formáknak, művészeti áramlatoknak. S miközben igyekszik finoman tágítani a közönség ízlésvilágát, próbál megoldásokat is kínálni arra, hogyan lehet a világot jobban megismerni, közösen emberségessé tenni. Én ebben hiszek.”