Színész, rendező és színházigazgató, jelenleg a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház vezetője. Élete meghatározó epizódjai közül a Nők Lapja kérésére választott ötöt, melyek segítettek azzá válni, aki lett.
“A bátyám nyolcadikos osztálya búcsúzásként Moliére A kényeskedők című darabját mutatta be az iskolában. Hetedikesként főleg a szép lányok miatt jártam a próbákra, majd rám bízták a szolga szerepét. Volt három mondatom, és kaptam egy nagy pofont a főszereplőtől, a bátyámtól. Gyakran kérdezték, mi indított el a pályán, és rájöttem, hogy ez az előadás. Három kimondott mondatnak és egy pofonnak ekkora hatása van? Ennyire a középpontba lehet kerülni vele? A szakmai tudás és a felelősség később jött, de az, hogy mások előtt szerepelve jól érzem magam, akkor dőlt el” – mesélte Őze Áron.
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója arról is mesélt, hogy osztályfőnöke, később rendezője, főrendezője, majd igazgatója Iglódi István rajta tartotta vigyázó szemét: “Megnézte a munkáimat, figyelt. Tőle kaptam először lehetőséget rendezésre. Csak jóval később derült ki, hogy meglátta bennem a színházvezetőt is. Emlékszem, a váci börtönben egy forgatáson mondta el, hogy rám gondolt utódjaként. Nem akartam hinni a fülemnek. Abban maradtunk, hogy van még két éve, addig én dédelgetem magamban ezt a lehetőséget, és sokat beszélgetünk róla. Így is lett. Ő indította el tehát a folyamatot, ami a mai napig tart. Azt, hogy nemcsak színész és rendező, de intézményvezető is vagyok.”
Egy személyes történetet is megosztott az olvasókkal Őze Áron:
“A Covidban elveszítettem édesanyámat, akkor voltam ötvenéves. Ez a veszteség egyfajta kilátópontja lett az életemnek, megerősödött bennem a felelősség magamért, az egészségemért, a jövőmért, a családom jövőjéért. Az eltelt két év nagy változást hozott. Nem lettem buddhista, de ez a szellemiség segített átalakítani az életemet. Nem eszem húst, nem iszom kávét és alkoholt, visszavettem a tempóból. Reggelente jógázom, és voltam Indiában egy ájurvédikus tisztítókúrán. Örülök minden napnak, a jelenben élek, és ha nem játszom, megpróbálok este hat óra után nem dolgozni. Jól érzem magam, mert jó úton vagyok.”
A teljes riport a NŐK Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2023.04.12 – 82. oldal