Szeptemberben rendezték meg a főváros egyik legfilmesebb fesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont. A rendezvény kapcsán Őze Áront kérdezte a 061.HU, aki édesapja, Őze Lajos mellett már kisgyermekként megismerkedett a filmezés világával.
A teljes interjú itt olvasható.
A kérdésre, melyik volt az első magyar film, amelyet látott, és amely igazán mély nyomot hagyott benne, Őze Áron elárulta:
“Viszonylag sok filmélmény ért már középiskolás koromban, de talán a legnagyobb hatással rám az Oldás és kötés volt, aminek egy elképesztően sajátos ritmusa és fényképezése van. Latinovits játéka, az egész film tartalma, költőisége, mindezzel együtt az ellentmondásai nagyon-nagyon megragadtak. Én egy kicsit ilyen koravén gyereknek számítottam, és általában azok a dolgok fogtak meg vagy értek el vagy építettek, amiket nem is nagyon tudtam megmagyarázni. Édesapám, Őze Lajos tizennégy éves koromban hunyt el. Ő szánt szándékkal, direkt módon sosem terelgetett engem vagy akár a bátyámat a művészetek irányába. Nyilván a művészetek iránti érzékenység, ami a családon belül jelen van, azért az meghatározó, főleg édesanyám részéről, aki tolmács volt, és nagyon közel állt bármilyen művészethez. Abban az időben, amikor én voltam gyermek, nem nagyon volt, se videó, se videómegosztó portál, se DVD, így mi nem tudtunk annyira szabadon válogatni a mozgóképes alkotások között. A filmművészet leginkább úgy volt jelen az életünkben, hogy tudtuk, hogyha apu forgat, akkor az összevisszaságot jelentett számunkra. Sokszor éjjel dolgozott, nappal aludt, és ez hatott a családi életünkre is. Ennek hála a filmművészet, a mozi világa gyerekkorom óta egy ilyen furcsa, misztikus, egész érdekes világot jelentett.”
Arról is beszélt, vannak-e olyan magyar színészek, akik inspirálták a karrierjét, illetve melyik hazai film az, amire azt mondja, hogy a mai generáció számára kihagyhatatlan:
“Az egyik ilyen Az ötödik pecsét, attól függetlenül, hogy apu is játszott benne. Nagyon nagy megtiszteltetés volt az, amikor a film egyik szereplőjével, Horváth Sándorral még együtt is játszhattam egy Tamási Áron darabban. A hazai filmekben az alkotók szívüket- lelküket beleteszik, és ezeket a régi klasszikusokat azért sem szabad kihagyni, mert ama korszak esszenciáját hordozzák magukban.”
Azt is elmondta, van-e kedvenc magyar operatőre: “Igen, magyarok közül, aki elsőre eszembe jut, az Erdély Mátyás, aki az Oscar- díjas Saul fia operatőre. Nekem is volt szerencsém vele dolgozni a Napszállta című alkotásban. Elképesztő érzékenységet tapasztaltam részéről a képi világ megkomponálása, valamint a színészekhez való hozzáállásában. Egy- egy forgatás folyamán némi rutint szerezve a színész már pontosan tudja, hogy milyen sok múlik az operatőrön. Bár a filmrendezővel indítjuk és zárjuk a munkát, de a forgatás közben egy sokkal érzékenyebb kapcsolatot alakul ki az operatőr és a színész között.”
Azt is hozzátette: “Szerintem most ismét ott tart a magyar filmgyártás, hogy korszakos filmeket készíthetünk. Nagyon drukkolok a Petőfi illetve a Semmelweis filmeknek. Remélem, ezek olyan maradandó alkotások lesznek, amelyekről még 2056-ban is beszélünk, és nagyon szurkolok azért, hogy ezeket semmiféle politikai felhang ne koszolja be.”