Pál András: “Engem rettenetesen érdekel, hol csúszik el a jó szándék”

A Radnóti Színház színésze, akit az utóbbi időben egyre többel láthatunk a mozivásznon is. A Nyersanyag című filmben olyan polgármestert alakít, aki progresszív projektjeivel ugyan látszólag előrelendíti a rábízott falu életét, de közben a saját hasznára nyerészkedik a legelesettebbeken. Pál Andrással a vidéki-városi ellentétről, a film forgatásáról és karakterének ambivalenciájáról is nyilatkozott a film.hu-nak.

Nyersanyag egyik fontos témája a vidéki-városi ellentét. A kérdésre, szerinte ez egy jogos szembeállítás, valódi jelenség-e, hogy nem érti meg valaki a fővárosból, hogy milyen a vidéki élet, Pál András elmondta:

“Ez egy abszolút valós dolog. Pár éve költöztem az agglomerációba, ami nyilván kötődik még a fővároshoz, de a viszonyok már itt is mások, mint Budapesten. Itt a szomszéd nem ugyanaz a kategória, mint egy belvárosi bérházban. Sokkal fontosabb személy az életedben, jobban odafigyeltek egymásra. A függési viszonyok egészen mások egy pesti értelmiségi közegben, mint egy falusi környezetben, különösen egy olyan kis helyen, ahol mindenki ismer mindenkit.”

A filmbéli falut teljesen leuralja Gáspár, az általa játszott polgármester hatalmi hálója. Arról szólva, vannak-e tapasztalatai hasonló helyzetekkel, kifejtette:

“Találkoztam ilyennel, ez egyáltalán nem egy valóságtól elrugaszkodott helyzet, hanem létező felállás. A filmrendező Boross Martin és csapata hallottak és olvastak is hasonló esetekről, tanulmányozták ezeket. Nekem mint a polgármestert játszó színésznek az a dolgom, hogy megkeressem a karakter igazát és ne azt feltételezzem, hogy eleve egy szemét disznó. A film összességében jól egyensúlyoz ebben az eldöntetlenségben, nem fekete-fehér a történet.”

“A film központi dilemmája, hogy a beavatkozással jót teszünk-e vagy sem. Személy szerint engem rettenetesen érdekel ennek a pszichológiája, hogy hol csúszik el a jó szándék. A karakter oldaláról, az ő igazsága szerint nézve nagyon fontos dolgot csinál, és bizony be kell avatkoznia. Az már egészen más kérdés, hogy milyen módon. Látjuk, hogy akiken segíteni akart, azokat mindez végeredményben hátrányosan érintette. Ennek ellenére azt hiszem, hogy jó szándékkal tette, de naiv volt” – tette hozzá.

Az interjú itt olvasható.