Pál Emőke, a gyergyóremetei származású magyar színésznő fiatal kora ellenére jó néhány szereplésével felhívta magára a filmes- és színházi szakma és a közönség figyelmét. Ismét a moziképernyőn köszön vissza, hiszen Csoma Sándor első nagyjátékfilmjének, a Magasságok és mélységek főszereplője. A film a hegymászó Erőss Zsolt özvegyének, Sterczer Hildának a történetéről szól, akit Pál Emőke alakít. Az Art7.hu és a Kultúra.hu kérdezte.
Arról szólva, ő is végig követette-e Erőss Zsolt történetét, ahogy kis túlzással az egész ország, a színésznő elárulta: „Igen, Zsoltról természetesen a tragédia előtt is hallottam, tinédzser korom óta számontartottam, ugyanis egy helyről származunk. Nagyon népszerű volt nálunk Erdélyben, sok előadást tartott. Akit viszont kevésbé ismertem, ő Hilda, Zsolt özvegye. Nem tudtam, mivel foglalkozik, később lett csak nyilvánvaló, hogy ő is hegymászó. (…) Nem könnyű nemet mondani, gyakorlom mind a szakmában, mind pedig a magánéletben. Erre a szép felkérésre egyértelmű igent mondtam. Rendkívül szép kihívásnak gondoltam, és látva Csoma Sándor kisfilmjeit, még inkább erősödött bennem a vágy, hogy dolgozhassak vele.”
Arról is kérdezték, mit érzett lőször, amikor biztossá vált, hogy ő alakítja Hildát: „Érdekes módon – akkor még – nem ijedtem meg a feladattól, nem úgy, mint az első nagyjátékfilmemnél, ami után megfogadtam, többet nem követem el ezt a hibát. A Magasságok és mélységek a harmadik egész estés filmem, már nagyobb önbizalommal fogtam neki. Sándor azt mondta, fontos számára, hogy a színész arcában már meglegyen a történet. Szerinte nekem karakteres, filmes arcom van, és ami a legfontosabb, átsejlik az a fajta mélység, erő és fanatizmus, amit Hildában is lát. Egyébként én magamat nem ilyennek látom, nem ilyennek érzem. (…) Azt hiszem az ember saját magát végtelenül összetettnek érzékeli, kezdetben nem éreztem magamban azt a nyers erőt, ami Hildában megvan, éppen ezért keresgélnem kellett önmagamban. Úgy képzelem el a szerepalkotást, mint valami szivárványt: az összes szín megvan bennünk, de adott helyzetben, adott életszakaszban bizonyos színek dominálnak. Amelyikre éppen szükséged van színészként, azt felerősíted magadban. Vagyis elsősorban magamban kell megkeresni azt a bizonyos színt, majd kialakítani, hogy miként vezéreljem az energiáimat, a testemet, a reakciómat és a bennem lezajló érzelmi folyamatokat úgy, hogy azzal a szerepet és a forgatókönyvet szolgáljam” – mesélte a színésznő az ART7-nek.
Azt is hozzátette: „Nagyon sokáig kísért a kétely, méghozzá az önmagamban való kétely, mert maga a forgatás egy komfortzónán kívüli állapot, kevés alvással, megterhelő napokkal. Nem voltam biztos benne, hogy van ehhez elég erőm, és a fáradság miatt sokszor elvesztettem a józan ítélőképességem, így jóval rosszabbnak ítéltem meg a forgatási helyzeteket.”
A Kultúra.hu-nak beszélt pályájáról, arról, hogy miként kapta meg eddigi filmszerepeit és hogy miként készült a Sterczer Hildáról szóló alkotásra: „Részben Kolozsváron, itt volt az edzőm. De Budapesten is voltam falmászóteremben, via ferratára („vasalt” hegyi út, amelyen fémlétrák, -hidak, -kábelek, -lépcsők segítik az előrehaladást – A szerk.) pedig Gyergyóba, a Gyilkos-tóhoz jártam. Ezzel párhuzamosan elmélyültem a Sterczer Hilda és Erőss Zsolt kapcsolatáról szóló történetekben, elolvastam a Hildával készült interjúkötetet, és dokumentumfilmeket néztem hegymászókról, a hegymászásról. Elolvastam a Zsolt eltűnéséről szóló sajtóanyagokat, amelyek részletesen bemutatták az eseményeket, minden létező anyagot felkutattam. A gyászfeldolgozásra érzelmileg nem lehet készülni, az a helyszínen történik meg, vagy sem. (…)
Sterczer Hildával voltunk együtt mászni, helyszínkeresésen, volt alkalmam vele együtt utazni, beszélgetni. De nem sokat kérdezgettem a részletekről, mert úgy éreztem, hogy mindig újra feltépem a sebeit. Óvatosan érdeklődtem csak, hiszen a rendező előzőleg már elvégezte a kutatómunkát, több mélyinterjút készített vele. Sándor szűrőjén keresztül ismerkedtem meg az eseményekkel, Hilda történetével, a gyászfolyamat során történt állapotváltozásaival.”