Pálffy Tibor a magyar színházi élet egyik legsokoldalúbb művésze: játszik színházban és filmben, rendez, tanít. Ami a legjellemzőbb rá, hogy mindig nyitott az új iránt és folyamatosan kísérletezik. A Helyőrség.ma kérdezte.

A kérdésre, milyen jövőt vizionál most, a pandémia idején, elmondta: “Nem tudom, mi lesz. Fogalmam sincs. De pont ettől meg is nyugszom. Bármi lehet. Hamvas Béla mondta, hogy az élet akkor kezdődik, amikor nem tudod, mi lesz. Úgyhogy így próbáljunk meg élni ebben a helyzetben. Feladat rengeteg van, lehetőség is. (…) Például öt évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy tanítani fogok. Ez egy lehetőség, szembejött, új helyzetet teremtett, találkozhatok a fiatal generációval. Lehetőség nyílik arra, hogy megismerjem a gondolkodásukat, a világról alkotott érzéseiket. (…) Most fedezik fel a világot, és nekik sokkal nehezebb, mint nekünk volt. Most sokkal zavarosabb a víz, amiben nekik úszni kell.”

Arról, hogyan lehet interneten tanítani, kifejtette: “Én is abban hiszek és az a tapasztalatom, hogy színházat csak face to face lehet tanítani. Az online megoldás egy szükséges rossz. (…) Úgy fogalmaztam meg, hogy a színész nem direkt módon kommunikál a nézővel, hanem egy felsőbbrendű lénnyel tartja a kapcsolatot. Tehát ha a színpadon áll, akkor ő nem a nézőnek beszél. Amit csinál, amit mond, az felfelé terjed, majd a nézőben lecsapódik, és a néző ad direkt visszajelzést a színésznek. Ez a körforgás. Az egésznek a titka a figyelem. Hogy a színpadon miként tudod kitágítani a figyelmet. Minél nagyobb teret fogsz be a figyelmeddel, annál több mindenről tudsz egyazon pillanatban beszélni. Ha csak magadra figyelsz, beszűkül a figyelmed, és akkor ez az energia nem terjeng. (…) A belső figyelemre is nagyon nagy szükség van, hogy abban a pillanatban felül tudd vizsgálni a belső létezésedet. Az emberi agy hihetetlen dolgokra képes.”

Arról is faggatták, mi a titka Pálffy Tibor színészi játékának: “Szerintem az, hogy úgy prezentálok valamit, hogy igaz legyen az is, ha a következő pillanatban az ellenkezőjét állítanám. A visszavonhatóság.  Valamit úgy kinyilvánítani, hogy az visszavonható legyen. Azt hiszem, ez az egyik jellemzője. Olyan eszközöket, gesztusokat használok, amelyeknek az ellenkezője is igaz. Valószínű ezért is osztanak rám sokszor negatív szerepet, mert valahol fel tudom oldani, meg tudom teremteni nemcsak a bűneit a szereplőnek, hanem a vezeklését is egyszerre. Egy ideje tudatosan is figyelek erre. Akkor érzékeljük valami teljességét, hogyha több oldalról járjuk körül. Nincs fehér és fekete, nincs jó és rossz. Problémák vannak, amelyekhez különböző módon viszonyulunk.”

Azt is elárulta, Bocsárdi László emberének tartja magát, akkor se menne el Sepsiszentgyörgyről, ha hívnák, „mert a kőszínházak kifulladtak művészileg, valami változás van a levegőben, nincs idő kísérletezni, színházak már nem kockáztatnak, biztosra akarnak menni, de Sepsiszentgyörgyön még van kockázatvállalás”.

A teljes interjú ITT olvasható.