Tavaly Tallinnban díjat nyert Pálfi György disztópiája, a Tar Sándor novella alapján készült Mindörökké, amit rendezője is a fesztiválon látott először nagyvásznon. Az alkotás hamarosan a mozikban is elérhető. Ennek kapcsán kérdezte a rendezőt a 168 óra.

A front nyugatabbra mozdult, ez már a hátország. Ocsenás egy katonai kórházban lábadozik, amikor épp a falu fölött lőnek szét egy utasszállító repülőgépet. Ocsenás a helyi kocsmában ismerkedik meg Béressel, majd asszonyával is. Margitka magatehetetlenül létezik egy kisgyerek értelmi szintjén, külseje azonban arról árulkodik, hogy a lezuhant repülőgép túlélője lehet. A hármójuk között kialakuló furcsa szerelmi háromszög az elkerülhetetlen tragédia felé tart ebben a közegben. Pálfi György filmjének világpremierje a régió egyik legrangosabb ’A’ kategóriás filmfesztiválja, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt. Az alkotás a legjobb látványtervező díját nyerte el a nemzetközi zsűritől a hivatalos díjátadón, amit Nyitra Anna látványtervező személyesen vett át Tallinnban. A Mindörökké Tar Sándor El valahová című novellájának átdolgozása. Az irodalmi alapanyag disztópikus világba kalauzol el, amelyben a látvány azért is elismerésre méltó, mert közvetlen állami támogatás nélkül készült a film. A Mindörökké a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában, a Körúti Film és a Filmax közreműködésével készült.

Elég hosszú kálvária után készült el a Mindörökké: „2015-ben egy másik kálváriának volt vége. Konfliktusom támadt a Filmalappal, Andy Vajnával, aminek az lett a vége, hogy eldöntötték, nem lesz Toldi. És akkor ott álltam, mögöttem volt öt év fejlesztés, anélkül, hogy lett volna eredmény, úgyhogy azt gondoltam, megint független filmet kell csinálni, úgy, mint régen. (…) Ez egy borzasztóan érzékeny, érzelmes történet, ami köré nagyon kegyetlen világot lehet építeni, és már vizsgafilmnek is azért néztem ki, mert tulajdonképpen négy szereplő kell hozzá. Ebből hármat rögtön meg is találtunk Polgár Tomi, Érsek-Obádovics Mercédesz, valamint Menszátor-Héresz Attila személyében, aztán volt egy nagy dilemma, hogy a visszamaradott, testi és szellemi fogyatékos Margitka szerepét kire osszam. A film nagyon szereti a valóságot, tehát eszembe jutott az is, mi lenne, ha egy valódi fogyatékos személlyel dolgoznánk? De aztán mégis a hollywoodi módszer mellett döntöttem, ahol az ilyen szerepeket Charlize Theron szokta elvinni, vagy Julia Roberts, belőlük csinálják a csúnya lányt. Eredetileg nagyon ragaszkodtunk a Tar Sándor-novellához, ám aztán, amikor belevontuk az ukrajnai utasszállító gép lelövését – mint ihlető forrást ehhez a posztapokaliptikus, háborús világhoz -, akkor kapóra jött, hogy nem egy valódi fogyatékos szereplőt használtunk, hanem egy kitűnő kondícióban lévő, csodaszép színésznőt Ubrankovics Júlia személyében. Mert egyszer csak ott volt előttünk, hogy akkor ez nem egy régi kapcsolat, hanem a repülőről egy túlélő, talán egy stewardess, aki a kezükbe került. És így a körülöttük lévő világ még autentikusabb, még vadabb és kegyetlenebb lett.”

Pálfi György elárulta, amikor a végén összevágták az első változatot, akkor sokkolta, hogy milyen filmet készítettek: „Mert egyáltalán nem ilyet akartunk. Nem erről volt szó. Egyszer csak ott volt őszintén egy életérzés, amivel kezdeni kellett valamit. És én ezzel 2015-ben nem tudtam mit kezdeni. (…) Lemhényi Réka az első lezárás idejét végigvágta, aztán valamikor nyáron jelentkezett, hogy ő ebből egy nagyjátékfilmet vágott. Azt megnéztük Ruttkay Zsófival, akivel együtt írtuk, és azt mondtuk, hogy ezen érdemes dolgozni. Összeszerveztünk egy pótforgatást, egy-két történetszálat lezártunk, megpróbáltunk még hozzáforgatni, aztán még arra rájött egy hosszú év. Ez is a szívességkérések nagy-nagy sorozata: hogy professzionális hangja legyen, meg szépen legyen fényelve – azt is olyan szakembereknek köszönhetjük, akik nem kaptak érte tulajdonképpen semmi pénzt, de a szabadidejüket és a szakértelmüket erre áldozták. (…) Én meg úgy érzem magamat, mint egy sarkon kolduló filmrendező: Legalább egy kis fényt adjatok! Legalább egy kis hangot adjatok!”

A kérdésre, hogy látja, állami finanszírozás híján van-e esélye valamelyik fiókban porosodó ,,nagyfilm”-tervének, azt felelte: „Én már csak nagyon-nagyon-nagyon alacsony költségvetésű filmekben gondolkodom, mert az alkotói vágyaimat ott is ki tudom élni. Fontolgattam, hogyan lehet radikálisan csökkenteni egy film költségvetését, és rájöttem arra, amire egyszer már a Hukkle-nál is, hogy mi van akkor, ha egy filmből totálisan kihagyjuk a színészeket. Vagy mi van akkor, ha nem is emberek a főszereplők, hanem állatok? Van türelmem az állatokhoz, azt gondolom, csodálatos élőlények, akikkel, ha az ember megtalálja a megfelelő metódust, nagyon jól lehet együttműködni. Úgyhogy kitaláltam egy univerzális történetet, ez A tyúk, ami igazából egy helyszínen játszódik, és az ember csak háttérszereplő. Ennek a költségvetése egy átlagos európai film negyede. Meg természetesen ott vannak a fiókban a nagyfilmek is – a Toldi, A szőke ciklon, a Nyugat+Zombik, a Sömmi -, amik viszont nem tudnak pénz nélkül elkészülni. Ezek semmi másra nem várnak, mint arra, hogy zöld lámpát kapjanak és finanszírozást.”

Forrás: 168 óra 2022.02.17 – 48,49,50,51. oldal