Pálfi Szabolcs rendező megcáfolta, hogy osztályt indítana az SZFE-n

Csütörtökön közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése az új osztályfőnököket, akik közül a látványtervező művész mesterképzés egyik osztályfőnökeként Pálfi Szabolcsot nevezték meg. Pálfi azonban a régi, az átalakítást ellenző SZFE-polgárok Facebook-oldalán most közleményben cáfolja, hogy igent mondott volna az új vezetésnek:

„A SZFE új vezetése MTI-hez ma eljuttatott közleményéből értesültem arról, hogy a 2021/2022-es tanévben az újonnan induló látványtervezés osztály egyik vezetője leszek. Tekintettel arra, hogy minderről az SZFE új vezetése engem kizárólag e közlemény útján értesített, kénytelen vagyok én is közlemény útján helyreigazítást kérni.

Mint ez SZFE oktatója, egyszer valóban egyeztettem Sára Balázzsal, az újonnan kinevezett intézetvezetővel, de csak és kizárólag a jelenlegi osztályaim II. félévi órarendjéről és jövőjéről.

Új osztály indítása nem került szóba, és mint azt korábban is jeleztem – 2020. december 22-én megjelent -, új osztály vezetését nem is vállalom.

Sajnálatosan az SZFE részéről egy újabb hamis állítás került a közvélemény elé, amit vissza kell utasítanom.

2021. január 28.

Pálfi Szabolcs

egyetemi tanársegéd