Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Palkovics László miniszter: „Az SZFE esetében egy kultúrharc zajlik”

    2021. január 27., szerda 14:19

    A miniszter szerint ahogy egy műszaki egyetemen a különböző vállalatok igényeihez kell igazítani a képzést, úgy az SZFE-n is. Erről a Mandinernek beszélt.

    Forrás: MANDINER

    Az egyetemek modellváltásáról szólva a miniszter úgy nyilatkozott: 2014-ben készült egy felsőoktatási stratégia, amelyben szerepelt, hogy feltárják, hogyan működnek a felsőoktatási intézmények, majd létrehozzák azokat a konstrukciókat, amelyek a működést másik irányba terelik, most ez történik. 

    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter / Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

    „A szerződésekből egyértelműen kiderül, hogy a szenátusnak, az egyetemi oktatóknak ugyanolyan jogosultságai vannak, mint eddig, csak a fenntartói funkció változott meg. Néhányan utóbbit összekeverik az autonómiával. Az autonómiája legfeljebb akkor csorbulhatna egy intézménynek, ha hozzányúlnánk az alaptörvényhez, az viszont változatlan formában garantálja az önállóságot. Az igazi kérdés az, hogy ki legyen inkább a fenntartó, a miniszter személyében egy állami szereplő, vagy az adott egyetemért dolgozó kuratórium. A rendszerbe minden szükséges garanciát beépítettünk” – fejtette ki.

    Szerinte az egyetemek működése egyszerűbbé válik, hiszen nem kötik majd őket az államháztartás gazdálkodási szabályai. Úgy látja azt is érdemes végignézni, kik vannak a kuratóriumokban.

    Az SZFE új tanárairól szólva azt mondta: „Az egyetem hivatalos közleményében én tiszteletreméltó művészemberek neveivel találkoztam, ráadásul jelentős részük eddig is ott tanított. Az tényleg nagy baj lenne, ha nem a szakmai rátermettség számítana. Majd a szenátus eldönti, hogy ezek az emberek alkalmasak-e.”

    Meggyőződése, hogy „az SZFE esetében egy kultúrharc zajlik”.

    „Két irányzat próbál egymással zöld ágra vergődni: a régi, amelyik eddig egyedüliként volt jelen a Színművészetin, és az új, amelyik most be szeretne bekerülni. Semmiképpen nem helyes, ha az adófizetők pénzén kizárólag egyféleképpen tanítanak egy intézményben. Ahogy egy műszaki egyetemen a különböző vállalatok igényeihez kell igazítani a képzést, az SZFE-n pedig a színházba, moziba járók szeretnének más szemléletet is látni. A hallgatóknak is jobb lesz, kétségtelen tehetségüket a képzések és az oktatási infrastruktúra korszerűsítésével nemzetközi szinten is kamatoztathatják” – szögezte le Palkovics.

    Forrás: MANDINER

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram