Pallagi Melitta tíz éve a Stúdió K Színház tagja, függetlenként kezdte, és az is maradt, mondhatni lételeme a függetlenség. A színésznőt a Színház.net oldalán kérdezte Zeck Julianna.

Arról szólva, hogy a Stúdió K tagjaként mit tapasztal a függetlenek kivéreztetéséből, Pallagi Melitta kifejtette: „Szisztematikusan vonják el a támogatásokat, kevesebb pályázatot írnak ki, társulatok szűnnek meg, akik pedig még fenn tudtak maradni, azoknak is egyre kevesebb pénz jut egy-egy előadás létrehozására, ami befolyásolja azt is, hogy hány színésszel számolhat az adott produkció, milyen díszletet engedhet meg magának, hány munkatársat hívhat a rendező. Kevesebb bemutató van, ennyi pénzből szinte lehetetlen új előadásokat létrehozni. A Stúdió K olyan szempontból még a kiváltságos független színházak közé tartozik, hogy van saját játszóhelyünk. Ami ugyan egy bérlemény, de az a teher legalább lekerül a vállunkról, hogy produkcióról produkcióra házalnunk kelljen a befogadásért. Cserébe fent kell tartanunk a helyet plusz forrás nélkül, ami a bérleti díj kifizetésén túl azt is jelenti, hogy mi takarítjuk a színházat, súroljuk ki a vécét, építjük és bontjuk a díszletet, a nézőteret, karbantartjuk a jelmezeinket. Ezt lehet egyfajta romantikus köntösbe is burkolni, és a Stúdió K-ban hagyománya is van ezeknek a dolognak, de ez egyben azt is jelenti, hogy műszakra és olyan emberekre, akik segíteni tudnák a színház működését, már végképp nincs pénzünk” – mesélte a színésznő.

Saját bevallása szerint szervesült a színészi létezéséhez ez az állapot, de meglátása szerint, ha azt mondjuk, hogy ez így rendben van, akkor legitimizálunk egy olyan szándékot, ami alapvetően nincs rendben.

„Minden, ami független, szabad, kísérletező, bizonyos tekintetben démonizálva van. Kialakulni látszik egy értékrend, ami viszonylag kizárólagos, és aki nem ezt képviseli, vagy nem ennek mentén gondolkozik, az nem kap a tortából. Ez szerintem megöli a kultúra sokszínűségét. (..) Azt érzékelem, hogy ez a kultúrharcnak nevezett agyrém már rég nem a kultúráról és a művészetről szól” – véli a színésznő.

Arról is faggatták, korábban mi lebegett a lelki szemei előtt a színészetről:

„Mindig nagyon fontos volt a közösség és szerettem játszani, a közösséget és a játékot kerestem mindig. A körülmények helyett sokkal fontosabb volt, hogy milyen emberekkel dolgozom.”