Augusztus 25-én mutatkozik be a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Katona József Színház Poppea megkoronázása című előadása. Monteverdi operája főként prózai színészekkel és háromfős zenekarral kerül színpadra, egyben utolsó alkalommal látható Székely Kriszta rendezése. A címszereplőt alakító Pálmai Annával beszélgetett a Deszkavízió.
Az évad kezdete előtt pár nappal lesz látható a Poppea megkoronázása a Városmajorban. Erről szólva Pálmai Anna elmondta:
“Augusztus 22-én lesz az évadnyitónk, utána rögtön próbáljuk is a Poppeát, először bent a színházban, utána a Városmajorban. Nekem ez a nyár olyan gyorsan elröppent, hogy nincs is mire ráhangolódni, mintha csak tegnap lett volna az évadzáró.”
A Poppea megkoronázása Monteverdi operája. Arról szólva, hogyan fogadta a hírt, amikor megtudta, hogy egy opera is a Katona műsorára kerül, amiben ráadásul ő játssza a főszerepet, kifejtette:
“Először halálfélelmet éreztem, majd rögtön kaptam egy örömrohamot – ez a kettő pedig felváltva kísért végig a próbafolyamaton. Dinyés Danival korábban az Operabeavató Cosí fan tutte-sorozatában dolgoztunk együtt, aki már előtte mondta, hogy kíváncsi lenne arra, hogyan éneklek. Nem titkolt szándéka volt, hogy Despinaként lásson viszont. Feleségével, Kolonits Klára operaénekesnővel meghallgattak, ígéretesnek bizonyultam. Bármennyire is jólesett ez, szerintem az operaéneklés olyan, mint egy élsport: nem elég a tehetség és az adottság, 30 felett nem lehet elkezdeni, már jóval korábban neki kell látni a kemény munkának, ami rengeteg lemondással és áldozattal jár. Szóval egy pillanatig sem gondoltam – vagy gondolom a mai napig -, hogy egy lapon említhető lennék az igazi operaénekesekkel, nem tudok olyan élményt nyújtani, mint amit az ő hallgatásukkal kap a néző. Viszont ez az előadás érdekes kísérlet volt arra, hogy megnézzük, mit tud kezdeni egy operával egy prózai színész, és ez is kihozhat-e egy izgalmas, érdekes dolgot. Bízom benne, hogy igen, de senki ne várja a Scala-élményt. (…) Lehet, hogy túlzás, de amikor elindul egy operanyitány, az semmihez nem fogható, a terem egyből egy szakrális térré válik” – mesélte Pálmai Anna.
Azt is hozzátette: “A néző a saját történeteivel akar találkozni a színházban, még ha ezek esetleg sebeket szakítanak is fel, vagy éppen nem a legboldogabb időszakát éli az életének. A közösségi öröm és bánat a színház legfőbb erénye. Ráadásul most tényleg minden csillag együtt áll ahhoz, hogy egy nagyon szép utolsó előadás legyen belőle.”