Csak egy nagybőgő szólal meg időnként mellette, miközben a Jurányi Házban másfél órás monológban előadja Halász Rita Mély levegő című regényének dramatizált változatát bántalmazásról, anyaságról, és arról, hogy az alkotás átsegíthet nehéz időszakokon. Pálos Hannát, a Katona József Színház művészét kérdezte a HVG-ben Mátraházi Zsuzsa.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.
HVG 2024.11.28 – 44,45,46. oldal

Az új, önálló produkcióról szólva a színésznő kifejtette:
„Leginkább Vera útkeresése érdekelt, ahogyan arra próbál választ találni, miért úgy történtek vele és körülötte az események, hogy pár bőrönddel és két gyerekkel elmenekült otthonról. A válás talán az egyik legnagyobb kudarc az ember életében, és nem lehet megúszni a szembenézést. A főszereplő azt kutatja, mikor kellett volna jobban kiállnia magáért, hogyan kellett volna erősebben meghúznia a saját határait, és mióta nem tud nemet mondani. (…) Sok olyan kérdés is felmerül a történetben, amelyek a szülővé válás után villámként csaphatnak le nőkre és férfiakra egyaránt. Mert a gyerekek szeretnék megérteni a világot, kérdeznek, aztán a válaszadáskor eltöpreng az ember: Ezt tényleg én gondolom így? Vagy csak azért mondom, mert hallottam a szüleimtől? Esetleg ők is csak a nagyszüleimet ismétlik? De akkor hol vagyok én?”

Az alkotó szerint a Mély levegő szól bántalmazásról, szembenézésről, anyaságról, elveszettségről, tavaszról, nyárról meg télről, de mindezek mellett arról is, hogy az alkotás hogyan segít feldolgozni egy nehéz időszakot.

„Tavaly ősszel nem voltam jól a bőrömben, sehol sem éreztem szilárd talajt a lábam alatt, és úgy gondoltam, segíteni fog magánemberként és színésznőként is, ha ezzel a szöveggel foglalkozom. Ha pedig nekem erőt ad, hátha másokra is ilyen hatással lesz, amikor elmesélem nekik. Szükségem volt arra, hogy megtanuljak hinni magamban. (…) Nekem a Mély levegő most több, mint színházi szerep, sok mindenre segít válaszolni, vagy feltenni újabb kérdéseket” – tette hozzá.

A Lélegezz című kétszereplős darab is női történet, a gyerekvállalással és a fenntarthatósággal kapcsolatos dilemmákra fókuszál. Amikor 2017-ben játszani kezdte, még nem volt anya, de közben megszületett a kisfia. A kérdésre, hatással volt-e a magánéletére, Pálos Hanna úgy válaszolt:
„Amikor estéről estére, olykor havonta nyolcszor a gyerekvállalás témáját jártam körbe, az sejtig hatott. (…) Az életem legszebb, legizgalmasabb, legviccesebb és legnehezebb része az anyasággal kezdődött, és a színészetemnek is jót tett. Előtte minden pillanatomat a színház töltötte ki, görcsös megfelelni akarás jellemzett; sokat lazított rajtam, hogy van ennél jóval fontosabb, a kisfiam. Kell a saját élet ahhoz, hogy legyen mesélnivalóm a színpadon” – összegzett az alkotó.

Az SZFE-n Máté Gábor osztályába járt. Arról is beszélt, hogy egyenes út vezetett-e onnan a Katonába:
„Akkoriban biztos voltam abban, hogy engem nem fognak kőszínházak szerződtetni; sokszor kaptam kritikaként, hogy furcsa vagyok, nehéz kategorizálni, mit is jelentek. Soha nem játszottam naivát, amit egy ideig sajnáltam, de így legalább nem kell megélnem azt a tragédiát, hogy már másra osztják a szerepeimet. Sokféle lehetőség megtalál, és élvezem ezt az életkort, amiben még pont lehetek a szerelem kapujához érkezett Rosalinda az Ahogy tetszikben, másnap pedig a megtört, önpusztító Médeia.”

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.
HVG 2024.11.28 – 44,45,46. oldal