Gáspárik Attila színész-rendező, tanár, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója az alábbi sorokat juttatta el a Színház Online-hoz.

Nem kell ahhoz rektornak lenni egy egyetemen, hogy az ember átérezhesse mekkora energia kell a különböző egyéniségek, tehetségek szakmai szándékait közös nevezőre hozni egy felsőoktatási intézményben. Mennyit kell küszködni, hogy az intézményt ne sérüljön a külső hatások miatt. Hetek óta szomorúan tapasztalom, hogy mi történik Budapesten a Színház és Filmművészeti Egyetemen.

Egy elv forog (forgott) kockán: az intézményi autonómia. Az egyetemi polgárság működésének alapfeltétele. Néha belegondolok, hogy milyen lenne ha egyszer Marosvásárhelyen, a több mint hetven éve működő Művészeti Egyetemre, megérkezne egy bukaresti csapat, kormány hátszéllel és azt mondaná: nem vagytok elég hazafiak, nem vagytok elég ortodoxok (szinte államvallás ez nálunk), ezért mától mi mondjuk meg, hogy mit és hogyan kell tenni! Minden intézményben lehet jobbítani, de semmibe venni a választott vezetőit, megbocsáthatatlan. 

Fantasztikus volt a kilencvenes évek elején, Nánay István  megjelenése az egyetemünkön vendégtanárként.  Kendőzetlenül elmondta, hogy (elnézést a kifejezésért) szar amit és ahogyan csinálunk és ezt mondta Tompa Gábor is… és Székely Gábor nem mondott semmit a munkánkról, de egy teljesen új perspektívát adott, amikor megérkezett mint vendégtanár. Majd csüngtünk Duró Győző szavain, és jött Horvai (a legtöbben Soros pénzen). Mára a legnagyobb bizalmi indexszel rendelkező, akkreditált művészképző egyetemmé lettünk. Alapkiképzéstől a doktori iskoláig.  Ez szinte elképzelhetetlen lett volna az említettek nélkül. A segítők listája koránt sem teljes. Persze, voltak olyanok is, akik szakmailag teljesen alkalmatlanként szerettek volna nálunk tevékenykedni. A bölcs egyetemi autonómia döntött, és a kaput bezárta elfőttük.

Nézve a budapesti testvérintézményünknél történő dolgokat, mi történik díszdoktorainkkal Székely Gáborral, Ascher Tamással csak a mélységes szomorúság és a tehetetlen düh munkálkodik bennem.

Hogyan lehetett idáig jutni? Olyan a mi szakmánk, amelyikben a legjobb szándék nyomán is millió tüske keletkezik, de azért vagyunk emberek, hogy ezeket legyőzzük?

Barátaim, nem megoldás a Bevonulás, és, bármilyen romantikus, nem megoldás a Kivonulás sem. Mindent átéltünk mi Európa ezen szegletén, tapasztalatból szólok. Nem tudom, mi a megoldás, de úgy érzem a Bevonulni készülő kezében van. Amennyiben van benne méltóság, felemelt fejjel távozik. A többieknek meg csak annyit: ne féljetek, vagy színháziasabban, ahogy Viripajev mondja a Részegekben: ne fossatok!  

Magányosan szomorúan követve az eseményeket, maradok a magyarnyelvű színház rajongója a Nyárádmentéről. 

Gáspárik Attila a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Igazgatója, egyetemi tanár (volt rektor)