Parti Nagy Lajos: “Egyszerűen mindent kisöpörnek, ami nem az ő aranymercédeszeikből száll ki”

“Én ettől a rezsimtől igyekszem nem elfogadni semmit” címmel hosszú interjút készített a rövidesen hetvenedik születésnapját ünneplő Parti Nagy Lajossal az RTL.

A lap a közelgő kerek születésnapja alkalmából megjelenő verseskötete, a munkákat időrendi sorrendbe helyező Hadd legyek hűs apropóján ült le a művésszel, a beszélgetés azonban a versek elmúlt évtizedekben változó áráról, azok gyakorlatilag teljes piacképtelenségéről, a közéletet megrengető költeményekről, illetve a könyvről a politikára terelődött.

“Én ettől a rezsimtől igyekszem nem elfogadni semmit. Semmi közünk egymáshoz, azon kívül, hogy kezdettől tagja vagyok a Digitális Irodalmi Akadémiának, ami ’98-as alapítású, tehát mikor még a Petőfi Irodalmi Múzeum mostani ura egyetemista korú volt, vagyis ezt nem a NER alapította.”

Az irodalmár a Térey-ösztöndíjjal kapcsolatban is megosztotta a véleményét: szerinte azzal az volt a baj, hogy kutyafuttában találták ki, és végül erkölcsi döntés lett belőle.

“Nagyon tiszteltem azokat, akik azt mondták, hogy a PIM-nek ebből az ösztöndíjából nem kérnek. Olyanok is, akiknek erre tényleg a villanyszámla szinten szükségük volt. És nem volt egy rossz szavam se azokra, akik azt mondták, hogy ez közpénz, és igenis elfogadják. Itt nincsenek jó döntések és főleg az nincs, hogy másoknak megmondd, hogy hogy kéne döntenie” – tette hozzá, majd arról beszélt, hogy az egész közeg olyan, hogy akarva-akaratlanul bele akar vonni ezekbe a maszatos döntésekbe. Rád akarja húzni a maszatot minden körülmények között, a saját maszatját, mindenkit bele akar ebbe mártogatni. Ki megpróbál ebből teljesen kilépni, ki pedig megvonja a vállát, hogy egyszer élünk. Az üzleti élet nagyságrendjeihez képest ezek aprópénzek, de azt látni kell, hogy ez az értelmiségi réteg finoman szólva aprópénzből él.

“(…) viszont mit mondjon az ember azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, hogy egyszerűen képtelenek nem elfogadni ilyen támogatásokat? Mit mondjon az ember egy filmesnek? De lassan már ezek a választási helyzetek sem lesznek, hogy elfogadjam, ne fogadjam, mert egyszerűen mindent kisöpörnek, ami nem az ő aranymercédeszeikből száll ki és származik. És ebből nem is csinálnak különösebb titkot” – fektette ki az író.

Arról szólva, hogy a hetvenedik születésnapjára kiadják az összegyűjtött és új verseit, hogy jön a Hadd legyek hűs című kötet, úgy fogalmazott:

“Természetesen ebben benne van a születésnapi gesztus meg az az ötvenvalahány év, amit összeraktam. Eleinte ódzkodtam kicsit, voltak bennem kétségek és vannak is, hogy ezt a rengeteg papírt így és ilyenkor érdemes-e olyan szövegek újraközlésére használni, amik zömmel már megvannak könyvben, illetve nagyrészt fönt vannak a hálón. Azt találtam ki részben a magam igazolására, részben hogy érdekesebb legyen számomra ez az összerakási folyamat, hogy az eddig megjelent verseskönyveket most nem abban a sorrendben közlöm, ahogy eddig volt a kötetekben, hanem a keletkezés sorrendjébe állítom. Szigorúan, rendesen, szoros időrendben. Ez volt a főszabályom. Azt hittem, könnyen meg lehet csinálni, de fél év munka volt, holott a versekhez szükségképpen nem nyúltam.”

A teljes interjú itt olvasható.