Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Party – Fordulatos fekete komédia a Pesti Színházban

    2021. november 29., hétfő 06:00

    „Minden sikeres férfi mögött áll egy nő” – tartja a mondás. Sally Potter Party című darabjának esetében azonban ez az állítás valahogy így hangzana: „minden sikeres nő mögött áll egy másik nő”. Néhány éve A vendégek címmel nagy sikerrel vetítették a mozik az angol forgatókönyvíró és rendező filmjét, amiből saját maga készített színpadi változatot. A fordulatos fekete komédiát Magyarországon először a Pesti Színházban láthatja a közönség. A Paczolay Béla rendezte előadásban, melynek bemutatója december 4-én lesz, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Kovács Patrícia, Igó Éva, Szilágyi Csenge, Telekes Péter és Brasch Bence lépnek színpadra. 

    A főszereplő, Janet ambiciózus politikus, akinek az a leghőbb vágya, hogy talpra állítsa hazája egészségügyi rendszerét. Álma megvalósulása most végre elérhető közelségbe kerül, hiszen megválasztották a brit árnyékkormány miniszterévé, és férjével, illetve a legközelebbi barátaival szeretné megünnepelni a győzelmét.

    Party próbafotó: Gordon Eszter

    Az összejövetel azonban balul sül el: szép lassan kiderül, hogy minden jelenlévőnek van valami szenzációs bejelentenivalója vagy éppen titka, amit szívesen magában tartana, de ezen az estén minden napvilágra kerül. A nagyratörő tervek, magasztos elvek és személyes álmok kártyavárként dőlnek össze. A vendégek egyre kevésbé figyelnek Janetre, lassan már nem is róla, nem is az ő sikeréről szól az este. Rejtélyes telefonhívások érkeznek, az egyik várva várt vendég pedig távol marad, és egyszer csak előkerül egy pisztoly is… 

    Party próbafotó: Gordon Eszter

    2017-ben A vendégek címmel mutatták be az angol forgatókönyvíró és rendező, Sally Potter filmjét, amely a 67. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon elnyerte a Guild–díjat. A filmből a szerző saját maga készített színpadi változatot, amelyet az elmúlt időszakban több európai színház is műsorára tűzött. Magyarországon először a Vígszínház Pesti Színházában láthatja a közönség Paczolay Béla rendezésében. 

    Party próbafotó: Gordon Eszter

    „Ez egy igazi fekete komédia. Remélhetőleg sokat lehet majd rajta nevetni, mert elképesztően szórakoztatóak a figurák és a helyzetek, miközben nagyon komoly és fájdalmas dolgokról van szó. Szélsőséges helyzetbe kerülnek a szereplőink, és azt látjuk, hogy az ember képes feladni a legszebb elveit, képes elárulni a barátait és saját magát is, ha a helyzet úgy kívánja. Mindemellett a Party egy krimi is: van benne sok titok, egy pisztoly, egy elég nyomós indíték, előre eltervezett szándék és erős felindulás is – minden, ami egy jó krimihez kell. De hogy végül ki is az áldozat, hogy elsül-e az a bizonyos fegyver és kinek a kezében marad, azt csak a néző tudja meg majd” – meséli a rendező. 

    Party próbafotó: Gordon Eszter

    A fordulatos fekete komédiában Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Kovács Patrícia, Igó Éva, Szilágyi Csenge, Telekes Péter és Brasch Bence lépnek színpadra. „Olyan ez a darab, mint egy hullámvasút: vannak benne érzelmi csúcspontok, aztán kiderül valami hajmeresztő dolog, zuhanni kezdünk, majd villámgyorsan érkezik egy újabb meglepetés, ahonnan újra visszakapaszkodunk. Az általam játszott Janet is a csúcsról a mélybe zuhan ezen az estén, de többször megpróbál visszakapaszkodni. Nem árulom el, hova jut végül…” – mondta a főszereplő, Hegyi Barbara. 

    Az előadás 18 éven aluliaknak nem ajánlott. 

    Party próbafotó: Gordon Eszter

    Sally Potter – Party / Pesti Színház 

    Bemutató: 2021. december 4.

    Janet – Hegyi Barbara, Bill – Lukács Sándor , April – Kovács Patrícia , Gottfried – Telekes Péter, Martha – Igó Éva, Jinny – Szilágyi Csenge, Tom – Brasch Bence 

    Fordító/Dramaturg: KOVÁCS KRISZTINA
    Díszlet: KHELL CSÖRSZ. Jelmez: LISZTOPÁD KRISZTINA
    Világítás: HLINKA MÓNI

    Súgó: ÁDÁM DOROTTYA. Ügyelő: KORMÁNYOSI MIKLÓS
    A rendező munkatársa: SZLÁDEK KATA
    RENDEZŐ: PACZOLAY BÉLA

    További információ: http://vigszinhaz.hu/Party_3

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram