Az MMA szervezésében kerül megrendezésre Kortársak a fiókban címmel a kortárs drámáról szóló konferencia. Az eseményen Kiss József, Bodolay Géza, Vidovszky György, Szabó Attila, Bodó A. Ottó, Németh Ákos, Bank Tamás, Pászt Patrícia, Horváth János Antal, Szokolai Brigitta és Pass Andrea is felszólal a Pesti Vigadó Makovecz termében május 23-án, 10 órától.

Kortársak a fiókban – szinopszisok

KISS JÓZSEF

Cím: Lesz-e a jövőben magyar dráma?

Az elmúlt 10 évben 38 magyar, állami és önkormányzati fenntartású kőszínház (köztük 4 magánszínház) 39 – nagyszínpadon bemutatott, felnőtteknek íródott, eredeti, egész estés – kortárs magyar drámát tűzött műsorára. 39-et. Azaz egy magyar kőszínház 10 évente egyet…

Rendben van ez így? Mitől fordulhat meg ez a tendencia? Van-e prioritása a magyar színházban a magyar drámának? Mi lehet a színházigazgatók idegenkedésének oka? A drámai minőség drámai romlása? Vagy az általános szellemi kiüresedés? Létezik-e még olyan egzisztencia, akit drámaírónak nevezhetünk? Ki mondhatja el magáról, hogy ő drámaíró? 

BODOLAY GÉZA

Cím: Miért írunk magunknak színre darabokat olykor?

Az előadás kifejezetten a saját rendezői színre-írásaimról szól, ám a választ kifejezetten a címben föltett kérdésre keresi, konkrét példákon keresztül.

Miután 1983 óta, eleinte színdarab-fordításokon utóbb más műfajokból színpadra átírott szövegeken keresztül, egészen a magyarból magyarra fordított színpadi szövegalkotásig, számos művel  találkoztam/ütköztem boldogan – erről a folyamatról szeretnék hosszabban-rövidebben szólni.

És akkor egy névsor, kik kerül(het)nek elő az operációs művelet során:

G. B. Shaw, Gogol, Bulgakov, Brecht, a Taviani testvérek, David Hirson, Molière, Gribojedov, Schimmelpfennig, Mikszáth, Katona József, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond. Valószínűleg az utóbbival kezdem, jóllehet a sorban bizonyosan Shakespeare volt a legfontosabb (ál)szent nekem is.

Bevallott szándéka az ön-késztetésnek: szedjem végre össze az egykori előadásokon túl legalább a feladatokat: milyen tanulságokat lenne érdemes továbbhasznosításra átnyújtani az utánunk érkezőknek.

SZABÓ ATTILA

Cím: Szerzők, színpadok, tendenciák

A felszólalás a kortárs magyar drámák 1990 utáni bemutatóit tekinti át madártávlatból, az OSZMI Színházi Adattárában található produkciós adatok alapján, igyekezve kimutatni a jellemző tendenciákat, a meghatározó kortárs darabok és szerzők színpadi ‘felfedezését’, terjedését a színházi struktúrában, röviden végigkövetve az alkotói és műfaji irányzatokat, a drámaíró-színpadi alkotó viszonyát. Hogyan aránylanak a kortárs darabok bemutatói a teljes bemutatószámhoz, és ez hogyan változott a rendszerváltozást követő években, évtizedek során napjainkig?

BODÓ A. OTTÓ

Cím: Kortárs drámák a mai erdélyi magyar színpadon

Ceausescu 1971-ben a „Júliusi tézisek” néven elhíresült irányadó beszédében kötelezővé tette a színházak számára, hogy repertoárjukkal a kortárs hazai “forradalmi” és a kortárs szocialista országosbeli drámairodalom fele orientálódjanak. Az 1989-es rendszerváltást követően a színházak visszanyerték teljes szabadságukat műsorrendjük megalkotásában, a cenzúra és tiltólisták megszűntével a kötelező repertoárarányok is megszűntek. Előadásomban azt vizsgálom, hogyan jelenik meg a kortárs drámairodalom, kiemelten a kortárs magyar és erdélyi magyar drámairodalom az elmúlt évtized erdélyi magyar színpadain. A statisztikai adatokon túl arra is keresem a választ, kik azok a szerzők, akik jelen vannak a színpadokon, illetve kik azok a színházi alkotók és melyek azok a színházak, akik/amelyek nagyobb előszeretettel fordulnak a kortárs drámák fele. Ennek kapcsán arra a kérdésre is választ kaphatunk, van-e még hagyományos szerző-dráma-színház viszony, vagy ezt felváltotta a színház megrendelésére egy kollektív alkotói folyamatban készülő színpadi szöveg.

NÉMETH ÁKOS

Cím: Kortárs magyar szerzők a kortárs magyar színházban

A kortárs magyar dráma bajban van. A színdarab színpadra született, az egyetlen irodalmi műnem, amely nem olvasásra íródik, hanem további felhasználásra, nevezetesen színpadi bemutatásra. Ehhez képest bemutatása ma Magyarországon esetleges. Ha színpadra kerül, a bemutatás ténye akkor is csupán a véletlenek összjátékának tűnik, és a szerző felsóhajt: „jaj, de szerencsés vagyok”, és áldja az eget, hogy jókor volt jó helyen, és a telefonját se kapcsolta ki, mert meggyőződése, hogy másodszor már nem keresnék…

A színházak nem keresik a kortárs magyar drámát, végképp nem rendelik meg, a színházi iskolák növendékei elvétve találkoznak olyan szerző művével, aki az anyanyelvükön ír szöveget, ráadásul él. A színésznövendék elméletben tudja, hogy van ilyen: „kortárs színházi szerző”, de képzése során egyet se lát, úgy van vele, mint a viccbeli falusi bácsi a zsiráffal, hallott róla, mondták neki, hogy van ilyen, de nem hiszi igazán. Ez a tény felnőtt életében is el fogja kísérni, egy átlagos magyar színész hosszú évadokon át nem találkozik kortárs színpadi művel, magyar kortárs művel még kevésbé, nagyszínpadon pedig soha. Nem mellékesen egy tisztességes könyvkiadó térdei is megremegnek, ha ezt a szót hallja: kortárs színdarab, ez valami még rettenetesebb, mint egy lírai válogatás, így hát kiadva sincs. Itt tartunk most, beszéljünk erről.

BANK TAMÁS

Cím: Kortárs mai magyar szerzők a magánszínházban

Bevezetés: a Játékszín története és profilja pár mondatban – legendás kabarészínházból 21. századi játszóhely.

Jelen: a 2022-ben tízéves Játékszín mára Budapest egyik legkedveltebb szórakoztató színházává vált. Kínálatában a népszerű filmadaptációk és angolszász vígjátékok mellett időről időre hazai, kortárs szerzők művei is megjelennek. Az utóbbi években Szente Vajk tollából egy vígjátékot és egy krimit is színre vitt a teátrum, Szakonyi Károly Adáshibájának bemutatója pedig már a küszöbön áll. 2019-ben, Szakonyi Két nő című cekkerdrámájának ősbemutatóját a Játékszínben tartották. A Gombóc Artúr, a nagy utazó című gyermekelőadás Bank Tamás felkérésére született 2015-ben. A szerző, Csukás István, a színpadi adaptáció elkészítésében személyesen működött közre. 

Az intézmény, tízéves jubileuma alkalmából, vígjáték-pályázatot hirdetett – ennek tapasztalatairól szól az előadás harmadik része. 

VIDOVSZKY GYÖRGY

Cím: Az ír drámairodalom kitartó sikere az ellentmondásokkal teli ír színházi élet árnyékában

Milyen összefüggés van – van nincs – egy kis nemzet drámairodalma és színházi élete között? Miközben világszerte sok ír (vagy annak tartott) színpadi művet játszanak, az ír színház a világ számára jórészt teljesen ismeretlen. Mennyire fontos a nyelvi identitás a nemzeti drámák megszületésében, avagy milyen nyelven is írnak az írek? Mennyire hiteles, Írországra jellemző az a világ, ami ezekben a művekben megjelenik, vagy létezik egy tulajdonképpen csak az irodalomban megjelenő Írország-kép?

PÁSZT PATRÍCIA

Cím: Mit kezdett a lengyel színház a szabadsággal?

Alcím: Kitekintés az utóbbi 30 év lengyel színház és drámaművészetére

Magyarországot és Lengyelországot évszázadok óta sajátos történelmi és kulturális sorsközösség, mentalitásbeli és lelki rokonság köti össze. A középkorra visszanyúló magyar-lengyel barátságot, ahogyan nemzeteink történelmét is hasonló események, traumák és eufóriák alakítják. A két ország 1989-ben ismét párhuzamos történetet élt meg és azonos esélyekkel indult, ám az elmúlt 30 év során kiderült, hogy a művészeti élet, a kulturális intézményrendszer, s ezen belül a dráma- és színházművészet területén a „lengyel modell” jelentős módon eltér a magyarországi mintáktól. Az előadás arra vállalkozik, hogy felvázolja, mit kezdtek lengyel barátaink a szabadsággal a drámairodalom, valamint az azt támogató intézmények terén. 

SZOKOLAI BRIGITTA, PASS ANDREA, HORVÁTH JÁNOS ANTAL

kerekasztal beszélgetés

Cím: Mit ér az ösztöndíj, ha Örkény? 

Beszélgetés a hazai drámaírói ösztöndíj rendszerről, az oda készülő művek utóéletéről; a független színházi szféra és a kőszínházak közötti átjárhatóságról; a szerző-rendező kétarcúságról; a független területen megszülető kortárs drámákról; saját írói tapasztalatokról; egy mai fiatal drámaíró lehetőségeiről…