Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Pass Andrea legújabb darabja, a Finálé a Jurányi Ház színpadán

    2022. január 9., vasárnap 06:13

    A budapesti közönség január 11., 12-én láthatja Pass Andrea legújabb színdarabját a Jurányi Házban. A Fináléban egy kisfiú tragikus történetén keresztül kapunk rálátást a felnőtteket és gyerekeket egyaránt magába szippantó közösségi média világára, melyet influenszerek uralnak, miközben a hírnév iránti vágy rajtuk uralkodik.

    „A Finálé című előadás, ahogy a címe is jelzi, egy végállapotot mutat meg, a darab szereplői egy szimbolikusan is értelmezhető történeten keresztül jutnak el egy „mentális végpontra”. Hogy ezután az apokalipszis következik vagy valami jónak a kezdete, még nem tudni. A dráma már szinte elkészült, mikor olvastam egy interjút Gulyás Mártonnal, aki nevén nevezte azt a jelenséget, amiről a darab szól: „tudatipar”, ami azért jött létre, hogy normalizáljon olyan társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, amik a termelési rendszerünknek köszönhetők, és így intenzíven befolyásolják társadalmunk működését. Többek között Mark Fisherre, a brit kultúrakutatóra hivatkozott, akinek írásai felvillanyozóan inspiráló elméleti háttérrel gazdagították munkánkat, és számos gondolata, fogalmi leleménye be is épült a darabba” – fogalmazott a produkció kapcsán Pass Andrea.

    Történetünk pixelei, a legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása és tanítványa, a kilenc éves Pál Berci rejtélyes halála köré szerveződnek. A mozaikokat olykor különös, máskor középszerű közszereplők tologatják kedvük szerint, miközben könyörtelenül peregnek az idő TikTok másodpercei, megalkotva az örök jelen szédületét. A Sodrás utcai általános iskola titkát szereplőink netnárcizmusa, valamint ürüléke ken össze.

    A valóság, mint egy százlábú eliszkol az egó égő fénye elől, repedésbe bújik, csak éjszaka merészkedik elő, hogy átsétáljon az alvó ábrázaton. Szereplőink álmaiban még felsejlik valami a múltból, egy Nirvana-dal vagy egy Rembrandt-festmény, amit reggel egy frissítés könnyedén kitöröl. Kollektív tudatkimerülésben ébrednek, önként jelentkezve a felejtés Fináléjába, hogy eljátszhassák a bukott angyalok műsorát.

    Szereplők:

    RÁCKEVEI ANNA, GELÁNYI IMRE, HERCZEG TAMÁS, MERCS JÁNOS, RÉTI ADRIENN, TOLNAI HELLA, WESSELY ZSÓFIA, VILMÁNYI BENETT, KISKOS BÍBORKA, NAGY ANNA, NYÁRI ÁDÁM, NYÁRI LÁSZLÓ, PAPP MÁTYÁS, ROMVÁRI BOLDIZSÁR, TERECSKEI ALIZ, TOLNAY BORI, TÓTH KLARISSZA

    Dramaturg: GARAI JUDIT
    Díszlet- és jelmeztervező: TIHANYI ILDIKÓ
    Videó és zene: BARTHA MÁTÉ
    Rendezőasszisztens: HOMONNA NÓRA
    Író, rendező: PASS ANDREA

    A Csokonai Színház és a Füge Produkció közös előadása.

    Külön köszönet a koreográfiában nyújtott segítségért KatonaGábornak. 

    A látványt inspirálták Oneothrix egyes videói.

    A darabban megjelennek Mark Fishernek a Kapitalista realizmus című könyvéből kölcsönzött fogalmai.
    Fordítók: Tillmann Ármin, Zemlényi-Kovács Barnabás.  

    fotó: Bartha Máté

    Budapesti Premier: 2022. január 11., 12. 19.00, Jurányi Ház

    https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/finale

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram