Megkapott minden jelentős művészeti és állami díjat, játszott színpadon, filmen és televízióban. Az ország Janka nénije, Pásztor Erzsi újabb kitüntetést kapott – ezúttal a közönségtől, hiszen a Halhatatlanok Társulatának tagja lett.
A teljes interjú a HOT-ban olvasható.
“Hihetetlen volt, hogy a Nagymező utcában beleléphettem a Halhatatlanok Társulata többi örökös tagja után a saját lábnyomomba! Igaz, azt kértem, majd szórják szét a hamvaimat. De a lányunokám, Júlia, akit folyton ide húz a szíve Magyarországra, eljöhet az öccsével, Áronnal, és megmutathatja neki: Nézd, itt van a nagymamánk emléke!” – mesélte a HOT Magazinnak Pásztor Erzsi.
1959-ben végzett a főiskolán, ennek kapcsán arról mesélt: “Bejött az első órára az osztályfőnökünk, Szinetár Miklós, és mindenkit felszólított, hogy tegezze. “56-ban, amint újrakezdődött a tanítás, belépett a kopott, szürke irhakabátjában, az aktatáskájával, ami tele volt ennivalóval. Tudta, hogy szegények és éhesek vagyunk. Akkor azt mondta: “Na, most szólíthattok nemzetes uramnak!” Mindig elmondom – most is, amikor a halhatatlanokat köszöntötték -, hogy hihetetlen élmény: én, a 86 éves színésznő, együtt lehetek a 91 éves egykori tanárommal, aki az örökös tagságra jelölt.”
Pásztor Erzsit arról is kérdezték, hogy élték meg 1956-ot a főiskolán: “Amikor a Rákóczi úton közeledett a felvonulás, mi is beálltunk közéjük. Amint elkezdtek lőni, Újpestig szaladtam. Már a háborút is átéltem gyerekként: lőttek, bombáztak, alig volt ennivaló. Nem felejtettem el, amikor édesanyám puliszkát főzött vízzel, sóval, csak forgattam a számban, és azt mondta: “Erzsi, ki ne merd köpni!” Kint voltam a lányomnál Olaszországban, egyszer csak azt mondta, hogy olyan finomat főz, amilyet még sosem ettem. Polentát. De persze jó nagy adag vajjal, parmezánnal keverte, nem is hasonlított a háborús puliszkára.”
9 éves volt, amikor vége lett a háborúnak. Érezte, hogy valami új, más jön: “Láttam, hogy az emberek nagyon boldogok. Hálásak, hogy élnek. Ezt vártam a mostani járvány után is, hogy megváltozik a világ, mindenkin látszik az öröm, de sajnos nem ezt történt. Úgy érzem, hogy már kifelé megyek, nekem minden nap ajándék.”
Bár nem vallásos, a templomba néha bemegy beszélgetni Istennel: “Nem hiszik el, de a polcomon lévő Kossuth-díjammal is beszélgetni szoktam. “Látod, Lajos, mi történt…” – mondom neki. És megköszönöm a jó dolgokat. Azt, hogy halhatatlan lettem. Hogy Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban kiállításom lehet. Az Újpest díszpolgára címet, azt, hogy a XIII. kerületben is díszpolgár vagyok. A kerületi polgármester, amikor még Csűrös Karola élt, engem kért meg – tudva, hogy jóban vagyunk -, hogy szóljak, ha valami baj van vele. És mindig ír, mindenhez gratulál.”
A teljes interjú a HOT-ban olvasható.