Szerencsés, akinek az életszeretete, derűje, lendülete nem csökken évtizedek múltán sem. Ilyen ember Pásztor Erzsi, akit a Nők Lapja szólaltatott meg. Árvai Magdolna kérdezte. Lapszemle.

„Az én mozgásformám, a tánc karbantart. Már amennyire engem lehet… (…) Egyszer kínzott a lábam, és elmentem Barna Judithoz, aki egy édes orvosnő. Kérte, mutassam meg, hol fáj, mire én föltettem a szék támlájára a sarkamat, és rámutattam a lábfejemre. Hát elképedt. Odafordult a nővérhez, és azt kérdezte: ,,Látja ezt? Neki fáj a lába?!” Jó, hogy ki nem dobott.”

A felvetésre, miszerint Pásztor Erzsi valószínűleg ilyenkor visszamászna az ablakon, úgy felelt: „Tévedsz! Soha! Nagy a szám, kimondom, amit gondolok, de az más. Bennem gyerekkorom óta van egyfajta szorongás. Sehova nem másznék vissza. Éveken át mellőztek, de szerepet sem kértem soha. Nem voltam az a csörömpölős, nem jártam társaságba, pedig kellett volna. Ezt a maiak már nagyon tudják. Én csupán készenlétben álltam, és vártam a soromra. (…) Mert hittem, tudtam, majd jön valami jó. És épp ezért az egész életem egy sztori. Az önálló estemen – amikor Pásztor Erzsi beszél Pásztor Erzsiről – beleszőttem mindent az én kegyetlen pályámról.”

A kérdésre, a „kegyetlen pályám” nem erős kifejezés-e, a színésznő elárulta: „Aki utánanéz a színpadi és filmes szerepeimnek, azt érezheti, hogy ez igen kemény. De azt, hogy évadokra mellőztek, nem láthatja. Az én pályám időről időre fölugrott, aztán évek teltek el, mire megkaptam a következő színpadi szerepet. Amikor eljátszottam valamit, elájultak: úristen, milyen jó színésznő! Aztán elfelejtettek megint. Pedig alkalmazottak voltunk, vagyis kaptam a fizetésemet a semmiért. (…) De túltettem magam ezeken, nem borultam ki, nem lettem depressziós, inni sem kezdtem.”

Pásztor Erzsi szerint normális színész nem verseng és nem irigy: „Sokszor hallottam: „Jaj, művésznő, de örülök, hogy látom! Imádjuk a férjét, micsoda nagyszerű színész.” Erre én nyeltem egy nagyot és mosolyogtam. Az kárpótolt, hogy nyaranta forgathattam, mert megtaláltak a filmesek. Most, ennyi idősen nagyképűen mondhatom, nagyon sikeres vagyok! De nem bírom megszokni, könnyekig meghat, hogy állva tapsolnak. Ez elmondhatatlan érzés, és ezért találtam ki magamnak a Pásztor Erzsi, a közönség művésze díjat. Ezt minden este megkapom a nézőktől. (…) 62 év színpadi lét után, optimistán, mire vágyhatnék? Játszom, míg a testem nem jelzi, hogy elég, és könnyezem, ha állva tapsolnak.”

Pásztor Erzsi nemrég épült fel egy rákos megbetegedésből: „Hittem, tudtam, ez átmeneti állapot, és maximálisan bíztam az orvosokban. Nem mondtam el a kollégáknak sem, mi a baj, nem mélyedtem bele, nem foglalkoztam vele. Most úgy tűnik, kilábaltam belőle, remélem, kaptam még egy kis időt. (…) Ott a színház, az életadó közönséggel! Most két darab fut párhuzamosan, A medve nem játék! a Turayban és a Nyolc nő a Játékszínben. A Fergeteges látogatás, ami új, talán márciustól újra látható lesz. „

Nők Lapja 2022.02.02 – 20,21,22,23. oldal