Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Pataki Ágiék: „Rákay Philip vagy Ákos eddig is készíthettek volna zseniális kisfilmeket, de nem tették”

    2021. november 27., szombat 11:54

    Andy Vajna kinevezésével nem értettek egyet, és ennek hangot is adtak, de aztán azt látták, hogy egy átlátható támogatási rendszer épült fel, és Vajna senkin nem állt sem személyesen, sem szakmai bosszút – ezt mondta a Telex összefoglalója szerint a Veiszer Alindának adott interjújában Pataki Ági és Kovács Gábor producerházaspár. Vajnát szerintük a szakmaiság vezérelte.

    Hajdú Szabi és én elleneztük leghangosabban a kinevezést, aztán mi voltunk az elsők, akik nagyobb összeget kaptunk

    – mondta Kovács Gábor.

    Úgy látják viszont, hogy ennek a világnak Vajna halálával vége lett, mert a rendszer úgy épült fel, hogy a személyektől függnek a döntések, és már nincsenek beépített fékek. Kovács szerint egy olyan kör került beljebb, akiket Vajna előtte szakmai alapon elutasított.

    Ezek az emberek most filmet csinálnak, pedig szakmailag nem bizonyítottak – mondta Pataki Ági, aki később arról beszélt, hogy azok, akik most egy csomó pénzt kaptak, köztük Rákay Philip vagy Ákos, egy telefonnal eddig is készíthettek volna zseniális kisfilmeket, de nem tették, „a nagy pénzre vágyódtak”.

    Kovács Gábor Lajos Tamásra utalva elmondta, „most egy holdudvar kap pénzt, elsősorban egy bizonyos producer, másodsorban olyanok, akik körülötte vannak, harmadsorban olyanok, akik politikailag szalonképesek.” Pataki arról is beszélt, hogy Gerendai Károllyal közösen beadtak egy pályázatot egy Sziget-dokumentumfilmre, de elutasították őket és ezen kívül két ötletüket is.

    Az egyik egy drMáriás dokumentumfilm, a másik egy Szinetár Miklóssal közös film, a Víg özvegy lett volna. Az első két ötletet most magánpénzekből és külföldi támogatásból próbálják megcsinálni, a Víg özvegyet pedig elvetették. A Sziget-filmre 4-5 céggel kötöttek szándéknyilatkozatot, és újra beadják majd a pályázatot a Filmintézetnek.

    Kovács Gábor ezzel kapcsolatosan azt is mondta: egy nagyon egészségtelen folyamat indult el, mert az alkotók a projektjeiket nem feltétlenül ahhoz viszik, akikkel dolgozni akarnak, hanem azokhoz, akikkel együtt megkapják a támogatást a filmekhez, például Lajos Tamás.

    Kovács az Elkxrtuk című filmről szólva azt mondta, látta, és „konkrétan egy politikai kampánykurzus-, hecc- és propagandafilm.” Több mint káros meglátása szerint, hogy most bevezetik a rendszerváltás óta nem létező kurzusfilm fogalmát. „Nem lett volna szabad ráereszteni ezt az országra” – mondta.

    A teljes interjút itt lehet megnézni.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram